Sziasztok!
Néhány éve már kérdeztem erről itt, de akkor még nem szedtem szét. Elég drága ahhoz, kidobásra kerüljön, és már ilyet venni sem lehet. Még 7 darab ilyen üzemel, és másiknak más táv is kellene, így nem lehetne egy gombnyomással mozgatni mindet. Hátha most több információhoz jutok...
Van már két darab meghibásodott Elero T8/08 ACS.868-as redőnymotorom, talán ugyanazzal a hibával. Van úgy, hogy elindul, és hibátlanul működik, mint régen, de van, hogy elindul, és megáll. /Ez van inkább!/ Ekkor hallhatóan folyamatosan kattog egy relé benne. Indítás, stop, stb. hatására 1-2 cm-t megyeget..., és megáll, stb. Többszöri stop- indítás hatására van, hogy a kattogás is leáll.
Az egyiket ma szétszedtem. A segédfázis kondi jónak néz ki, 3 uF, és a motor szépen működik mindkét irányba az asztalon. A relék is jónak néznek ki, égőt rendesen kapcsolnak, tehát nem úgy néz ki, hogy be lennének égve. /Még nem néztem a relén keresztül a motort, de azt is megnézem. A gondom javítás közben, hogy a távirányítóra nem reagál, /Kiszerelés előtt még picit megmozgatta.../ amire régen be volt tanítva. Hiába próbálom, az asztalon nem kapcsolgat semmit. A tápfeszültségére 25 Volt körül mérek, de van rajta 6-7 Voltos 50 Hz szűretlenség is, nem sima a jele. /68 uF-os kondi van rajta, de az aljához nem jutok el könnyen, ezért a diódán mértem./ Nagyon jó lenne egy rajz hozzá, mert kétoldalas nyákon van, nem tudok eligazodni rajta. Itt tartok vele most.
Szerk: Szerencsém volt, hogy mindjárt a javítás kezdetén elővettem az oszcilloszkópot, és mértem...
Köszi. Üdv: formasu
A kérdésem az lenne, hogy leválasztható-e a 2 vevő úgy, hogy az egyik XLR-en az egyik pár mikrofon, a másik XLR-en a másik pár mikrofon működjön és a jack, ahogy az lenni szokott, "mixed out" legyen (vagy sztereó jack-re cserélve zonos az XLR-ekel? (Ez utóbbi (jack kimenet) nem fontos.)
Jelenleg mindenhol ugyanaz szól. Ha csak az egyik vevő panelt csatlakoztatom, akkor is minden csatlakozón szól. Az lenne a cél, hogy 2-2 mikrofon a külön 2 mikrofonos vevőegységből 1-1 XLR-re legyen kivezetve, hogy így keverőről lehessen az adott mikrofont némítani és ne a vevőegységen kelljen szabályozni a jelet (ha már be lett állítva az adott emberhez), mert nem mindig tehető elérhető közelségbe a vevő. (Pl. elfelejti kikapcsolni az egyik, vagy hangfal közelébe mászkál, stb., olyankor némítani kéne, vagy lejjebb venni, de nem az összeset, viszont a keverő előtt áll az ember és nem a miki vevő előtt, tehát az lenne a gyorsabb és egyszerűbb.)
Rajz nincs hozzá, mivel low-end kategória, panelszámra sem találtam infót és a benne levő IC-kre sincs találat.
A szalagkábel bal szélső (sűrűn pöttyözött) szálján van az audio jel a RF vevőből.
Ha túl nagy átalakítást igényelne, nem mennék bele, de ha csak 1-2 kondi/ellenállás kiforrasztása (elvágása) elegendő megoldás lenne, azt meglépném.
Tudom, sz...rból várat építeni... de mivel az embernek véges az anyagi kerete, a gagyiból próbálja kihozni a maximumot.
Az ötleteket/válaszokat előre is köszönöm!
Sziasztok Mesterek !
Asztalomra került egy projector.
Sajnos leejtették, és elhalálozott. Ha feszültség alá helyezem, a power LED pirosan villog, ezen túl semmi életjel.Szétszedtem, de törésnek, csatlakozó lecsúszásnak semmi nyoma.
Szerviz leírást sajnos hiába kerestem hozzá.
Ha valaki, service manuallal, vagy javítási tapasztalattal rendelkezik ehhez a készülékhez, kérem segítsen.
Köszönöm:
Imre
Üdv, urak!
Keresem az ATM 6-12 típusú TRAKIS akkutöltő rajzát, néhány alkatrész nem természetes fekete.
Kösz, ha valakinek lenne,
Szilágyi Bálint