Szevasztok!
Bontanám ki, nem jön, a panel be van ragasztva "gyárilag" a hátlap hornyába, a TV eddig még nem volt kibontva.
Annyira azonban hátra lehetett húzni a hátlapot, hogy be lehetett férni egy injekciós fecskendővel működtetett PVC csővel, és több fajta büdös löttyöt bejuttatva egy idő után megmozdult a panel.
Azt már fel sem tételezem, hogy direkt ragasztották be, hátha az ügyetlen szerelő megbillenti egy kicsit, és már keresztbe el is repedhetne a panel, és nem is kell javítani.
Érdekes, hogy nem a káva felőli horonyba volt az a panel beragadva. De, hogy miért is nem???
Maga a javítás, a "megáldás" nem is annyira érdekes. Csak megjegyzem, hogy a javítás követően cirka 4 óra járatás után a kép alja ballag felfelé az elmelegedéstől, rövid áramtalanítás után már megint rendes a kép mérete. Persze, az IC301 LA7845, az rotyogós ebben a fajtában. Javaslatként olvastam, hogy imádkozni, hogy az IC cseréje után a garancia idejét kibírja a visszaadás után, vagy belebütykölni LA7846-ot, és a 3 NC lábat kihajtani, persze a lyukak pozícióját is igazítani kell.
Visszatérve a hátlapba "véletlenül" beragasztott panelre, régebben is találkoztam már ehhez hasonló dicső példányokkal.
Hirtelen például: Samsung CW-28C75V KS3A; SANYO CEM6022P-00; Sharp 70ES-03S Panelen K7215BM.
Most ezek a kedves gyártók valóban ki akarnak velünk babrálni, vagy csak én menjek el májfunkció vizsgálatra?
Mi a véleményetek?
Üdv.: Pista.
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni egy LE22A455C1DXXH tipusu lcd-hez, megállt a tápja, zárlatos lett a ZD102 47voltos zéner, csere után sem indul, cseréltem még a primerben lévő kondit és a TL431-et, a ZD102-n 0,4V-ot mérek még valami nem stimmel, rajzra vagy ötletre lenne szükségem mert nem találok róla semmit sem, köszi.
Sziasztok!
Rajzot szeretnék kérni a nevezett készülékhez.Sassi:KS3A.A tanyán a WS32M66VS8XXEC-t találtam,amely szintén KS3A.A gondom az,hogy a rajzon az R433 ellenállás 5,6Kohm,a készülékben viszont a színjelzés szerint 490kohm van,mérve,29,6kohm.Most nem tudom,hogy ki-kivel is van???
A C 408 4,7nF/400voltos filmkondi teljesen elégett,és megfeketedett az ellenállás egyik oldala,de ettől jól látható a színjelzés! (Citromsárga-Fehér-Citromsárga.Ez =490kom.Azt viszont nem tudom,hogy mérve miért 29,6 Kohm?)
Minden ötletet szívesen fogadok.
Kellemes napot mindenkinek!
üdv: Laci
Sziasztok,
Adott egy Samsung le46a559p4f LCD TV, amely változó időközönként képhibára hajlamos. A hibajelenség, hogy a kép jobb oldalán szétesik a kép és sötétebb árnyalatú elszíneződés keletkezik, kicsit ugrál is a kép ilyenkor. Ez van, hogy magától helyrejön, de van, hogy kicsit meg kell mozgatni a készüléket. "ütésre" nemigazán változik, ha éppen jó a kép és 100%-osan egyik COF-ra sem mondanám rá, hogy az a gond, mert finom mozgatásra nem változik a kép.
A képek:
Kép1
Kép2
Kép3
(A képek jobb felső részén nem sérülés látható, hanem belelógott a fényképbe egy szobanövény :) )
T-CON hiba esetén nem csak részleges lenne ez a dolog, hanem teljes képernyőre kiterjedő, az eddigi tapasztalataim alapján, de cáfoljátok meg, ha rossz nyomon vagyok.
A segítségeteket kérem, hogy egyáltalán el tudjak indulni a hiba feltárását illetően.
Üdv,
Árpi