Szevasztok Kollégák!
A fenti őskövületet hozta egy kedves ismerősöm javítani, ezt a TV-t feltétlenül meg kellett csinálnom.
Hiba: zárlatos a Q402 2SD1651 sorvégtranzisztor. Nem tudtam kitalálni, hogy mitől zárlatosodhatott be.
Az új tranzisztor: BU508A (ez volt) + C-E diódának 2xBY299 sorba kötve + B-E ellenállás 47R.
Az impulzus kondenzátorokat kiszedtem, kapacitásra megmértem, köztük a C411 7.7nF 1600V-ot is.
Tudom, mindenki a cserét mondja, de hátha. Legfeljebb nem kell keresgetni.
Végigforrasztottam a sorkimenőt, táptrafót, sormeghajtót, és amit meg lehetett gyanúsítani.
A panel a TV doboza mellett indul, jár rendesen. Függőlegesre állítva szintén működik problémamentesen.
Becsúsztattam a horonyba a panelt a helyére, hogy összerakom a TV-t, de szerencsémre csináltam ismét egy próbaindítást.
Std-By-ból bekapcsolva volt egy ciccenés, és már jelezte is a tápegység pittyegése az indítási próbákat.
Drót zárlatos lett az új tranzisztor is.
Kicseréltem a kollektor köri impulzus kondenzátort:C411 7.7nF (7.5nF) 1600V, és ismét a tranzisztort.
A panel kint van, indítható, jár rendesen. Fogtam két négybe hajtott törlőkendőt, meg felvettem a téli kesztyűmet, mert nem vagyok odáig az áram rázásért.
Megfogtam üzem közben a panelt, és elkezdtem deformálgatni, tekergetni, ahogy feltételeztem a jó irányokat. Semmi baj nem történt.
Visszatoltam a helyére, indítási próba, és a tranzisztor megint bezárlatosodott.
Meggyanúsítottam a tápegységet. Baloldalon van a sín mellett, nem-e ugrik fel a feszültség indításkor. Végigforrasztottam. A 4 elkó már ki volt cserélve.
A panel a doboz mellett ismét indult. De amikor feltettem két sorkimenő trafós papírdobozra, mintha a helyére, a sínre kerülne, és közben árgus szemekkel néztem a szkóppal a rendszerfeszültséget, nem volt azon semmi ugrás, de a tranzisztor megint bezárlatosodott.
Kiszedtem a sormeghajtó trafót nem-e menetzárlatos.
A jól bejáratott módon megteszteltem a primer oldalon. A primer induktivitása 6.3mH. A tekercsen áthajtottam 100mA-t, és ennek megszakításakor a tekercs energiáját egy diódával egy 100nF-ba vezettem át.
A kondenzátort szkóppal néztem, 22.5V-ra ment fel a feszültsége.
Számoltam. A tekercsbe 31.5uWs (itt az első u mikró-t jelent); a kondenzátoron 25.3uWs energia jelent meg. Ezzel nem lehet gond, amelyik tekercs menetzárlatos, annál a kondenzátorba csak nagyon kis töredék energia jut. A mostani különbség betudható a rendszer hatásfokának.
Próbáltam rendszerfeszültséggel soros 100W-os izzóval indítani, de semmi kiértékelhetőt nem lehetett megfogni. A tranzisztor ugyan nem ment ki, bármit is csináltam, de nem is lehetett rajtakapni, hogy mi okozhatja ezt a sok tranzisztor elhalálozást.
Elővettem a régi tranzisztoros áramkorlátozómat (megjelent e Rádiótechnika 2004 szeptemberi számában a feljegyzésem szerint). Ez szuperül működik, csak éppen a jelek szerint beleng, mert ismét egy tranzisztoromba került a próba.
A megoldást a másik bevált indítási módszerem hozta meg.
A rendszerfeszültséggel sorba kötöttem a 820R 100W huzalpotméteremet. Ezt többszöri próbálkozás után végül is 190 ohmra állítottam be. Így a rövidzárási áram 657mA. Ez már ad valamekkora áramot, de reméltem, hogy a tranzisztort is megvédi.
A panelt a helyére toltam. Bekapcsolás után a kiálló részt fel-le mozgattam, és füllel, nagyon figyelve lehetett egy-egy percenést hallani a sorkimenőről. Gondoltam is, hogy milyen jó, hogy nem vagyok süket. Még teljesen.
Próbáltam ezt a percenést megfogni szkóppal. Először a fűtőfeszültségnél, majd a meghajtó jelben. Nem sikerült. Csak az akusztikus percenés volt, ami jelezhette a későbbi javítások után, hogy most talán jó, vagy megint elvinné a tranzisztort.
Meggyanúsítottam az IC101 TDA8305A, és környékének forrasztásait. Pedig olyan becsületesnek néztek ki nagyítóval! Végigforrasztottam.
Újabb próba, az előzőek szerint. Mozgatom, nem percen!
Ezután rendesen is lehetett indítani a TV-t, nem lett további tranzisztor zárlat. Kopp-kopp, de nem vagyok babonás.
Összesen 7 tranzisztor bánta meg a próbálkozásaimat. Ilyen még nem volt az eddigi tevékenységem alatt, de ezt a TV-t most meg kellett csinálnom.
Bocs a hosszú szövegért!
Üdv.: Pista.
Üdv a szakiknak!
Fent említett készülék 1-2 óra üzem után , vizszintes csíkok sokasága mellett hajlandó csak képet mutatni.
Az OSD is törik a képpel eggyütt .
Csatolok képeket a jelenségről, bár nem lettek a lrgjobbak.
Merre keressem a hibát ?
Táp ?
Előre is köszönet minden jó ötletért!
Üdvözlettel : Kefeur
Sziasztok,
Én egy SAMSUNG LCD tv-vel küszködök.
A hiba a képeken látszik.
Segítséget szeretnék kérni, hogy mi lehet a baja ennek Samsung Lcd tv-nek.
Amit eddig próbáltam.
Táp átmérve oszcilloszkóppal.(jó)
MAIN és a Tcon kicserélve de semmi változás.
A MAIN amit próbára beraktam: BN41-00661A
Külső jelforrásról is rossz a kép. A tv-ből nyert jelek oké.
Kijelző típusa:"LTA 320w2-L03"
MAIN :BN41-00545D
Service menübe beléptem,de nem kivehető a pontosan kijelzés,így nem változtattam semmit.
Köszönöm!
Üdv: proci
Sziasztok
Samsung UE32F5500AW LED TV.
Hattervilagitas nem volt, szetszedtem, meregettem a LED sorokat, feszultsegeket, stb.
Ennel a modellnel az osszes LED sorba van kotve (habar sok eres szalagkabel megy hozza) es barmelyik LED meghibasodasa a hattervilagitas kieseset eredmenyezi.
5 LED sor van benne, mindegyiken 9 LED.
Olvastam, hogy Neha a csatlakozok vacakolnak. Megtisztitottam, helyreraktam es tettem egy probat.
Ennel ha lehuzom az alaplap taplalasat, akkor folyamatosan felgyujtja a hatter vilagitast, igy teszteltem.
Mukodott, minden alkalommal. Kicsit meg is mozgattam, razogattam, de minden rendben.
Osszeraktam, kicsit bogarasztam a menut es ujra meghalt.
Gondoltam kontakthiba.
Rendeltem egy LED tesztert.
Nemreg megjott, ujra nekifutottam.
Szetszedve minden rendben, mindegyik LED vilagit, illetve sorbakotve az osszes.
Nyilvan amikor nem mukodik, megvan a tap feszultseg, ezt mertem.
Szetszedve, a teszterrel furcsa jelenseget tapasztaltam. Az egyik LED keslelteve gyul ki. Igaz utana egyforman vilagit a tobbivel, es mindig kigyul, de lehet ez az oka?
Most szetszedve, a sajat tapjarol megint vilagit de nem akarom osszerakni, mert nincs megoldva.
Feltoltottem egy
videot, itt latszik a LED kesese.
Nyilvan, ha lenne keznel egy LED sor, akkor cserelnem, de helyileg nem kapok, a Samsung kepviselet csak teljes szettet (5 darab) hoz, az mar nem eri meg.
A LED sor tipusa:
Sharp_FHD
Lumens D2GE-320SC1-R0
Kerlek adjatok tanacsot.
Minden jot,
Janos