Üdv mindenkinek!
Villanyszerelésben jártasak segítségét kérném.
Apósom lakásában régiek a vezetékek, régi a hálózat, és senki nem tudja a nyomvonalát. /Ha lehet, nem vállalnánk be, hogy újra vezetékezzünk, a nagy munka miatt is, meg most lett kifestve is!/ Ráadásul a ház villanyával közös az óraszekrény, amelyben a két szélső óra a házé, a középső, a két fázisú óra, amely digitális, apósomé. Előtte két biztosíték van, egyik a világítás, a másik a bojleré.
Feltűnően sok az órán mért fogyasztása, a szerintem reálisnak közel a duplája. Villanybojler, hűtő, TV, és néhány égőt használ. Havi 200 KWh-nál is több. Azt gondolom, hogy valaki a házban, még régebben rácsatlakozott a mért áramukra.
Ezen a digitális órán nem látom, mikor van fogyasztás, és mennyi, mint a hagyományos " forgókerekes" óráknál. Az utóbbi 4 napban csak néhány égő ment délután, és az óra 5 KWh-val mutat többet.
Próbáltam, próbáltunk kiigazodni a vezetékeken, de nem sikerült, olyan nagy a "káosz" ott.
Ha hagyományos óra lenne, akkor, amikor mindent lekapcsolok, látnám, hogy forog-e, de ennél ezt nem látni, mert állandóan csak villog, és időnként többet mutat.
Tudna ebben valaki segíteni? Hogyan lehetne megbizonyosodni, hogy csak "mi" használjuk a mért áramunkat, és máshoz nem megy tőlünk vezeték?
Két dolog kérdéses: egyik, hogy a ház világításáról nincs-e valami ide kötve, a másik, hogy a közvetlen szomszédban van egy fodrász üzlet, és nincs-e hozzájuk is átvíve a mi áramunk is, mondjuk egy konnektorba?
Köszönöm.
Formasu.
Sziasztok.
Adott a fent nevezett szünetmentes tápegység (hátulján mindössze a be/kimeneti tápcsatlakozások, hőbiztosíték, soros port, és egy nyomógomb érzékenység felirattal, zöld leddel található).
kb 2-3 évig hibátlanul ment, majd elköltözünk és másfél évig pihent. Most próbáltam a műhelybe bekötni, hálózatra csatlakoztatásra zúg, de első bekapcsolásra az összes led felvillan, relék kattannak, ventilátor lapát fordul egyet de semmi más nem történik (terhelés nélkül próbáltam bekapcsolni). Utána már ennyit sem reagál a bekapcsolás gombra. Akku pakkon 55V van, tehát a töltés működik benne.
Plusz infó, van még egy ilyen szünetmentesem, abba áttettem az akkupakkot, és hibátlanul indult vele (szintén terhelés nélkül). Érdekes hogy ezek után az akkupakkot visszarakva a hibás szünetmentesbe, hibátlanul elindul és teszi a dolgát, mindaddig míg ki nem kapcsolom (kikapcsolás után már nem lehet visszakapcsolni).
Kaphatok némi támpontot merre induljak el? Ezt a hibát nem találtam apc-nél.
Köszönöm!
MEGOLDVA - Hosszas tárolás után előfordulhat hogy az akkut hibásnak érzékeli, bár akku hibát nem jelez. Tápegység resetelése soros porton keresztül megoldja a problémát (legalábbis nálam ez volt).
Hi!
Lenne ez a controller, ami egy távirányító agya...
https://pdf1.alldatasheet.com/datasheet-pdf/view/88975/HOLTEK/HT48R10A.html
A távi 4,5V -röl megy, de nem működik.
Van bent egy 4MHz qvarc, szerintem nem rezeg, cseréltem. Kb. 1,7V mérek rajta. A controler megkapja a 4,5V.
Érdemes még görcsölni, vele, vagy a távi qka...?
Kösz
Szervusztok!
Egy kérdésem volna,mégpedig hogy tettem be egy fordulatszám mérős műszer egységet (KM- óra és fordulatmérő)"fejet" minden műkődik csak a fordulat mérő nem.Itt a kérdés honnan kell leszedni a jelet? Generátorról? Vagy a gyújtásvezérlőről? És kell e új kábelt be húzni mert ez egy alap típus.A kocsiba eredetileg nem volt fordulatszám mérő,és én szeretnék bele tenni és a másik meg ez a kocsi 44KW os 1.4 benzines motorral szerelt.
Várom a megtisztelő válaszotokat.
Üdvözlettel:buszosgyuri!