Szasztok!
A fenti nyomtató úgy került hozzám, hogy előtte már szervízben volt, s azt mondták a belső programja sérült.
Bekapcsoláskor látszólag elindul, de a kijelző alapján az inicializálásnál elakad, nem megy tovább. A HP teszt/javító programja látja, felismeri, 40 perc szöszmötölés után azt mondja minden tökéletesen működik. (annyi az igaz, hogy a scanner üzemmódja tényleg megjavult, de nyomtatni nem akar)
Én úgy gondolom a programja jó lehet, hisz a scanner működik, ha felnyitom a nyomtatót azonnal észreveszi (kiírja). Nekem az utángyártott toner a gyanús, lehet azt nem ismeri fel és azért akad meg az inicializálásnál?
Ha valaki tudna segíteni jó lenne, mert csak úgy nem szeretnék új tonert venni.
Köszönöm:
-eri-
Ennek a szegény öreg példánynak össze olvadt a fixáló egységében a teflon és a szivacs henger. Valami oknál fogva le állt a forgásban és egy csíkon így összeragadt.
Van-e valakinek tapasztalata, hogy miért szokott esetleg így megállni és így összeragadni?
Illetve be lehet-e szerezni egy ilyen egységet valami baráti áron, amiért még megéri foglalkozni egy ilyen öregebb darabbal. Persze valami használt darabra gondoltam...
Igazából azért lenne jó még megjavítani, mert tonerem van hozzá pár darab és azt meg nem szívesen dobnám ki.
A segítségeket előre is köszönöm.
Helo.A cimben említett tintasugaras nyomtató hibát ír ki, éspedig a színes tartályára hivatkozva.Ez ugyanis nagyon régi,nem lehet utántölteni.Az lenne a kérdésem ...meg lehetne-e "csalni" valahogy ??? mert nekem elég lenne fehér-feketén nyomtatni..Segítségéteket előre is köszönöm.Üdv. Deák Ferencz.
Sziasztok!
A fenti nyomtatónak az a hibája, hogy ha csak fek-feh-en nyomtatok, a csatolmány alsó részében látható eredményt produkálja. Ha ilyet, ahol van színes tartalom is, jó a fek-feh. tartalom. Valamint, ha csak egy kis szakasz egy soron belül színes, akkor a többi fek-feh. betűket is jól nyomtatja, de csak abban a sorban, utána megint rossz a f-f.
A patronokat nem régen cseréltem, gyári újra, és az első pillanattól ezt produkálja. Fejtisztítást is már ezerszer próbáltam, a helyzet változatlan. megköszönöm, ha valaki tudna segíteni.
Üdvözlettel
Attila