Üdv Mindenkinek!
6V/105 A-es lúgos akksit szeretne egyik ismerősöm újra lúgozni. Beszerezte a lúg tablettákat, de a keverési arány (tabletta+deszt. víz) nem ismert. Ehhez kérné(n)k segítséget.
Előre is köszönöm:FEJO
Üdv!
Ledobta a kalapját az ic és nem tudom mi való bele. Nem volt benne a dobozban a darabja. Ha valaki tudja, kérem mondja el! Köszi!
Helló ! A címben megénekelt Szokol 308-as FM sávját szeretném tisztességesen áthangolni. Ebben kérek segítséget.
Megörököltem egy egészen egyben levő Szokol 308-at. Volt pár apróbb hibája, amit megjavítottam, így most a benne levő AM sávok tökéletesen működnek. Addig forgattam a gépet, míg azt találtam ki, hogy áthangolom az FM sávját.
Utána jártam a neten és letöltöttem pár doksit a gépről. Az egyikben benne volt pár olyan okosság, ami alapján át lehetett hangolni a gépet az OIRT sávról a CCIR sávra. Ez egy táblázat, amiben benne van, hogy az egyes sávokhoz melyik kondenzátort kell kicserélni és milyen értékűre. Ezt mind megcsináltam, a lehető legpontosabban közelítve a feltüntetett kapacitásértékeket. Az áthangolás gyakorlatilag elsőre beindult.
A problémám a következő: a doksi úgy írta, hogy a 65-73 MHz-es sávra és a 87-108 MHz-es sávra hangolt tunerben az a néhány megváltoztatandó kondenzátor milyen értékű. Ebből nekem az világlott ki, hogy függetlenül attól, hogy az OIRT FM sáv az 8 MHz széles, a CCIR FM meg 20 MHz, a kicserélt kondenzátorokkal az egyikből a másikba tudom transzformálni az alap tunert. Az átalakítás során viszont nem 87-108 MHz-es sávot kaptam, "csak" a 87-98 MHz-es sávot (ez úgy 11 MHz), de ezt stabilan és szépen tudja.
Kérdéseim a következőek, a legegyszerűbb módon (tehát nem tekerek újból tekercseket, meg ilyesmi):
1. Meg tudom-e oldani azt, hogy a CCIR sávot teljes szélességében megkapjam, a skálára széthúzva, ahogy a doksi prognosztizálta ? Melyik alkatrészt kell módosítanom még és milyen értékűre ?
2. Ha ezt nem lehet megcsinálni, akkor hogyan tudom a nekem megfelelő sávot behúzni abba a 11 MHz-be, amit már amúgy is megkaptam az áthangolással ?
Ismétlem: nem akarom az egész tunert újrahangolni vagy újra építeni ! Jelenleg 87-98 MHz-es sávot tudom fogni, ezt szeretném vagy 87-108-ig, vagy 87-104-ig széthúzni vagy pedig ezt a 11 MHz-et szeretném áttolni feljebb a 108-ig (akkor lenne pl. 97-108 MHz a vételi sávom).
Tudom, hogy nem egy olyan ördöngösség ennek a problémának az orvoslása, csak éppen nem látom be, hogy hol kellene még egy kicsit dolgoznom rajta.
Várom tehát a használható ötleteket és köszönöm. Ahogy tudok, jövök és reagálok a válaszokra. Vagy pedig a privát emilemre várom a válaszokat. Köszönöm.
Hi!
Tudnátok segíteni? Lenne egy 80-as években épült tetőteres családi ház. 3 fázis van bent. 2 egymáshoz zárlatos, de külön külön mennek. Csak a fali szekrényben van kismegszakító, a házon belül nem lehet kiszakaszolni...
Szerintem valamelyik dobozban, a lakáson belül van a bibi. A kötések azzal a kúpos müa. kábelkötővel vannak.
Tudnátok hatékony módszert a hiba felderítésére, az összes doboz megnyitása nélkől....? Kösz