Sziasztok!
A címben említett készülék került hozzám egy ismerős által. A gép semmi életjelet nem ad, nem világít egyetlen LED sem rajta. Szétszedtem, az alaplapot teljesen lecsupaszítottam, tehát se CPU, se RAM, se wifi kártya, semmi sincs benne, egyedül a 2032-es gombelem. Találtam hozzá service manualt, de ezek közel sem olyan átláthatóak nekem, mint egy erősítő rajza például.
Amiket eddig mértem, illetve megállapítottam:
A mérés elején a tápfeszültség, 19V, a PQ9-es mosfet drain lábain volt mérhető, valamint PD1 dióda katódján 3V. A feteket mértem, zárlatot vagy szakadást nem találtam. A PQ9, 10, 11-es jelűeket le is vettem a lapról, azon kívül is mértem őket, szintén nem találtam hibát. A nagy szögletes, jellemzően 330uF és 470uF értékű kondenzátorok közül kettőnél (C278, PC291) mértem 27 Ohm körüli értéket, ami szerintem nem túl egészséges, de valószínűsítem, hogy nem a kondenzátorok rosszak, inkább azokon a tápvonalakon valamilyen alkatrész, amire csatlakoznak. A PQ9 mellett van 3db 100k-s ellenállás, amik közül 1db-on valóban 100k Ohm mérhető, 1db-on 1k, 1-en pedig közel teljes zárlat. Eddig jutottam el, aztán amikor legutóbb rákötöttem a töltőt a lapra, további mérés céljából, a lap teljesen lehúzta a tápot, 0,4V-ra, gondolom kapcsolt benne a védelem. A töltő egyékbént hibátlanul üzemel.
Ilyen alaplapjavításban nem vagyok jártas, túl összetett ez nekem, de ha lenne ötletetek, hogy hogyan lehetne kiszűrni a hibás részt, azt megköszönném. Gondoltam olyanra, hogy bizonyos részeket leválasztani a lapon táp szempontjából, mint erősítőknél, úgy könnyebb lenne behatárolni a hibát, de hogy hogyan kell... Gyanítom, hogy a lapon a kis óncseppes jumperek szolgálják ezt a célt, de gondoltam kérdezek előbb, mielőtt rosszabb lenne esetleg.
Igen, bontott lapot is lehetne nézni, de sajnos most nem találtam eladót, olyan viszont több is volt, ami hibás ugyanígy, tehát simán lehet széria hiba.
Compal LA-7912P
A rajz Rev: 0.2-es, de talán a lényegi részek azonosak. Csak ezt találtam sajnos...
Köszönöm előre is! :R
UPDATE: találtam bontott lapot, így a javítást felfüggesztem.
Sziasztok!
Ehhez a laptophoz keresnék kapcsolási rajzot.(acer aspire 5310 alaplap:LA-3771P JDW50 REV: 1A)
Végigtúrtam a netet de nem találom sehol, illetve találtam de LA-3771P JDW50 REV: 0.1 hez.
Ez viszont nem jó sajnos!
Előre is köszönöm ha valaki tud segíteni.
Üdv Krisz
Sziasztok!
A tegnapi nap hozzájutottam a címben említett notihoz. "ingyé"
Működik frankón, csak a kasznival van egy kis gondom.
Probléma a következő:
A baloldali fém merevítő eltörött. Erre van rácsavarozva a kijelző zsanérga is. És pont a zsanér mellet törött el.
A kérdésem csak az lenne, hogy az anyaga miből lehet? Mert kiszerelés után nézegettem, és nemtudom eldönteni hogy alu lehet-e? Mert ezt még megtudnám csináltatni. De én inkább valami magnézium öntvényre tippelek.
Szerintetek? Vagy esetleg valami javítási tipp, tapasztalat?
Igaz még a kijelző kábeljénél is vannak kisseb gondok, de azt majd a kaszni teljes rendbetétele után. Mert annyira nem zavaró.
Hozzá lehet szokni.
+ A power gomb alatti mikrokacs.
Lehet hasonlót kapni? Nem mértem le, de kb: 5x5mm magasság kb: 1,8mm.
Tisztelt Urak!
Segítségeteket szeretném kérni a címben említett laptoppal kapcsolatban. Alaplapon CPU puffer kondenzátor Vcore 900uf 2.5V (NEC- tokin 0e907) , megfelelő gyorsaságú darabra cserélve. A HDD a Sentinel szerint 100/100%-os memóriamodulok memetest+ szerint hibátlanok, akku 5 perces, adapter viszont utángyártott, de a gyárival sem ment.
Abban az esetben amikor akku és AC adapter üzemmódban van, bootolás közben minden esetben (5-10 sec) újraindul.
Tisztán akku üzemben viszont nem tapasztaltam végtelen reboot-ciklust.
Tisztelettel kérnék segítséget, mi okozhatja, merre érdemes elindulni?
Üdv: baldman81