Sziasztok!
A címben említett laptop a következőket produkálja:
Nem töltötte az akkumulátort, emiatt lett véve egy gyári és új akksi.
Töltés visszajelző led narancssárgán villogott.
Ezt sem töltötte(windows is azt írta hogy nem töltődik), vissza lett küldve.
Lett véve egy másik akksi, de ugyanaz a szitu.
Windows 7 volt a gépen, ez is le lett szedve és Windows 8 került rá, de semmi változás.
Töltőről megy, akksi viszont 1-2 másodpercig bírta majd lekapcsolt. Ekkor került hozzám:
Win 19%-ot írt az akksira és a szokásos, nem töltődik.
Ráakasztottam egy másik töltőt és egy másik problémájával foglalkoztam(erről majd később), eközben úgy nézett ki hogy töltődik, visszajelző led folyamatosan világított.
Egy újraindítás alkalmával már 76%-ot mutatott és azt írta a Windows is hogy töltődik.
Levettem töltőről és magára hagytam negyed órára. Mikor ránéztem újra, még mindig ment és 2%-ot esett a töltöttség.
Újra rátéve a töltőt (mindegy hogy melyiket) kiírta hogy töltődik, de egy százalékot sem ment feljebb a szint.
Az akku 8 cellás, program azt írja 0% az elhasználódás mértéke.
Sajnos tovább nem jutottam így odaadtam a tulajnak hogy tesztelje. A következő történt azóta:
Otthon használta 1-2 órát akksiról, majd este feltette töltőre.
Reggel kipróbálta és csak 5%-ot írt töltöttségre, majd pár perc használat után hirtelen felugrott 96%-ra és sokáig tudta is használni.
Kérdés, hogy ez minek a hibája? Töltés vezérlő lenne? Találkozott már valaki ilyennel?
Másik problémája a következő:
Akadozik a billentyűzet és az egér működése is.
Az egér akadozva halad, a billentyűzetnél ha gyorsan írnék valamit kihagy karaktereket, ha egy gombra rátapadok, látszik, hogy akadozva haladnak a betűk. ha usb-s egeret vagy billentyűzetet rádugok, normálisan viselkednek. Ez a hibája is megvolt Win7 és Win8 alatt is.
Kicsit hosszúra sikerült, de megpróbáltam mindent leírni pontosan.
Előre is köszönöm a segítséget!
Üdv: Laci
Sziasztok ! Adott a fenti gép , érdekelne a töltés csatlakozó kiosztása az USB-C melyik pontokon kell neki a 15 V ? feltételezem a középső kettő lesz a 12-12 pólus közül ,nem találok rajta kimondottan töltésre szánt csatlakozó ! Az adatlapján 15V DC van írva ! Üdv !a
Üdvözlet mindenkinek.
A fenn nevezett laptopom megadta magát.
Előzmények röviden; évente 1,2-szer ki szoktam tisztítani a proci hűtőbordáját, mikor már kezd idegesíteni, hogy a qler egyre nagyobb fordulaton megy, hogy tartsa a proci hőmérsékletét.
Gondoltam most már megint itt az ideje, a pucerállásnak, de mire hazaértem, és nekikészültem a "műtétnek" a nejem közölte, hogy reggel bekapcsolt, és kb. egy órai üzem után végleg leállt.
Szétvettem kitisztítottam, rendbe tettem, de csak nem indúl, kivéve, ha a procitól jobbra lévő tápfesz ellátó fetek, és induktivítások körül enyhén nyomva tartom a hűtő bordát, az az valószínűleg egy mütyür szakadásom van valamerre azon a részen. Sajnos biztosnak látszik, hogy rajz nélkűl e melől megyek nyugdíjba majd.
Ha véletlenül valakinek lenne rajza és megosztaná velem az nagy segítség lenne.
Köszönet minden jó szándékért.
Alapban 900mhz ig lehet beletenni procit, gyárilag 600mhz van benne, 700-al simán elmegy, de van egy 850mhz-es proci amire bekapcsoláskor nem támogatott processor hibával leáll.
Az Acer oldalán nemsokminden tlálható :
http://acer.com/support/download.htm
http://global.acer.com/support/download.htm
http://support.acer-euro.com/drivers/ftp/ftp.html
http://support.acer-euro.com/drivers/downloads.html
ahhoz, hogyműködésre lehessen birni szükség lenne egy olyan lemezre amiben MicroCode Update van.
Ezt találtam eddig, de nemlettem tőle okosabb :
Update Function Error, Update microcode fail.9700 kapok
http://forum.notebookreview.com/acer/96957-acer-521tev-bios-update.html
Valakinek valami gyakorlati használható megoldása ?