Üdv Mesterek!
Adott a címben szereplő hőmérő-pisztoly. Kb. 5 éve vásároltam, azóta néhány alkalommal volt csak használva, dobozában pihent. A használaton kívüli időben az elemet is kivettem belőle.
A napokban épp szükségem lett volna rá, betettem egy új elemet, nyomtam a ravaszt, aztán csak az "Err" felirat jelent meg, ami néhány másodperc után el is tűnt.
Mivel a készülék már nem garanciális, szétszedtem.Eléggé egyszerű a belseje, a vezérlő IC-n kívül (ami be van cseppentve) egy 24C02-es chip van még a panelon, néhány smd kondi és ellenállás mellett. Feltételezem ez valamiféle kalibrációs adatokat tartalmaz. Sikerült kiolvasni, de értelmezhetetlen a tartalom.
Átnéztem a forrasztási pontokat, illetve letisztítottam a gyártás során ottmaradt folyasztószer maradványait, valamint néhány pontot átforrasztottam. Így a helyzet annyiban változott, hogy most már bekapcsol, és az LCD világítása, illetve a lézer kapcsolható gombokkal, viszont folyamatosan 617,2 Celsius fokot mutat, ami konstans.
Ilyen esetben mi mehet tönkre, és miért? Maga az infra szenzor, vagy a vezérlő chip? Esetleg a kalibráció szállt el?
Külföldi fórumon találtam egy hasonló készülékkel kapcsolatos leírást, amiben az ember belépett manuális kalibrálási módba, és abban állítgatott dolgokat. Abba a módba ezzel is sikerült belépni, viszont a kalibrálási szisztémát nem értem egyelőre, csak feltételezésem van a mikéntjére. Belépés után megjelenik a 300, illetve az aktuális készülékhőmérséklet, váltakozva, utóbbi huszon egynéhány fok, és ahogy a kezemtől melegszik a készülék, az érték is emelkedik. Ha a Mode gombot ilyenkor megnyomom, a 100 érték jelenik meg, és szintén váltakozva mutatja az aktuális hőmérséklettel. Ha mégegyszer megnyomom, utána a 0 váltakozik a hőmérséklettel. Következő nyomásra kilép. A hőmérséklet nem változik annak függvényében, hogy mit helyezek a készülék "látóterébe". A sejtésem az, hogy ebben a módban külső hőmérőt kellhet csatlakoztatni (gyártás során), és úgy megadni neki a referencia hőmérsékleteket, vagy olyan hőmérsékletű tárgyat a készülék elé helyezve kellene húzni a ravaszt. Nem tudom...
Van ötletetek erre? Ilyennel még sosem találkoztam.
Köszönöm előre is!
Fluke pm3384b típusú kombiszkóp javításához beállításához keresek szakembert. Maga a készülék működőképes jó állapotú de csinál fura dolgokat. Olyan szakit keresnék aki ismeri ezt a típust és rendbe kapná esetleg tudná kalibrálni is.Megbízható szervíz is szóba jöhet! Köszönöm a segítséget!
Sziasztok!
Van egy fent nevezett multiméterem, aminek sajnos törött a kijelzője, de amúgy a műszer működőképes.
Szerintetek hol lehetne ilyen kijelzőhöz hozzájutni?
Sokat nem tudok mondani róla - 24 érintkező megy hozzá, és ~67x43mm teljes méretében.
A "meghajtó" típusa Maxim ICL7129ACPL.
...vagy veszett fejsze nyele?
Le még nem mondtam róla.
Esetleg megpróbálom egyszer majd a kijelző meghajtását "olvasni". :)
Minden ötletet előre is köszönök.
Egy kép a kijelzőről:
Helló! Keresek segítséget az EMG-1577-1 karakterisztika rajzoló beállítására. Uganis a rendelkezésemre álló
leírás és rajz nem tartalmaza a bekötését szerviz összekötőkábel vezélőjelek számára (control signals) M-2.
Érdekelne esetleg egy gyári darab vagy elég volna csak a bekötése.
Előre is megköszönöm. Udvaros Gyula.