Sziasztok!
Érdekes hibát produkál a szerkezet! Az első vízbeeresztés még gond nélkül történik, viszont amikor ürít aztán újra tölti fel vízzel egy idő után megáll és egyből nyomja is kifele a vizet, közben hibát jelez a vízcsap jel is, ezt csinállja egymás után többször, hogy ereszt majd ürít.
Böngésztem itt a fórumon azért nem is írtam eddig mert találtam egy korábbi bejegyzést pont erről a típusról, ugyan ezzel a hibával. Többen is írtátok, hogy a reed cső vel van probléma és a csere megoldotta.
Nekem csak sajnos részleges javulás van.
Két program is végig megy most már, van fűtés minden, viszont pont elcsíptem mindkét programnál amikor közben ürített majd újból vette a vizet és egy idő után ismét kivillant a vízcsap jel úgy eresztette be a vizet, aztán vagy kétszer csak eljátszotta ezt a ereszt-ürít dolgot is, de aztán magához tért és indult a keringető dolgozott, végig ment a program.
Viszont valami csak nem okés, valakinek esetleg ötlet?
A szelep és a labirintus között még van egy alkatrész, átfolyásmérő vagy mi is lenne az pontosan, azzal nem volt dolgom még.
Arra tippelek, hogy azzal lenne a probléma?
Minden ötlet jól jön, így nem akarom hagyni a gépet. Köszönöm.
Sziasztok. Belefutottam egy a címbeli hibába.
Hidegen végigmegy a program.
Fűtés mérve jó, szétszedve szemrevételezve jó. Ntc 30k körül mérem. Elektronikát szétszedtem, relék az asztalon kiszedve tápról járatva kapcsolnak, kontaktok mérve jók. Mosogatásnál nem jön ki feszültség a fűtésre.
Valakinek ötlet, esetleg bontott elektonika legalább próbára?
Sziasztok ez a mosógépet elkopott kefével hozták kefék cserélve a hiba nem változott.próbálom törölni de nem megy.Elvileg el kell forditani 6óra irányba a tárcsát majd nyomni a centri gombot majd a tárcsát egyet jobbra.ezzel ez nem töröl hibát. továbbra is e02.elektronikában zárlatos alkatrészt nem találtam.
Jó éjszakát Mindenkinek.
Víztartály mágnesszelep szakadt. Eddig típushiba.
Igen ám, de csere után maradt a hibajel.
Vezérlőn meghajtóizé zárlatos.
Sebaj, van egy régebbi panelom.
Hááát. A régin csupa Z9 triac.
Ezen meg...
Leírom, meg ott a kép is.
N83003
G F506
Ha netán valaki tudná mi ez?
Mi jó helyette ha nincs?
Előre is köszönöm.
P.s. Oké, tranzisztor.
Beszerzési forrás, netán bontott panel?