Üdvözlet !
Kedves Tanyalakók ! Segítségeteket szereném kérni a fenti készülékkel kapcsolatban. A történet úgy kezdődött, hogy egy cég megkért, hogy a fent említett készülékben cseréljem ki a keringetőszivattyút mivel valaki annak a hibáját állapította meg az alkatrészt már ők beszerezték. A címre kimentem az új szivattyúval és bár gyanús volt, hogy a szivattyú működik és nem is folyik de azért kicseréltem. A javítás után elindítottam egy programot és szomorúan konstatáltam, hogy a gép nem fűt. A tulaj elmondta, hogy az elöttem lévő kolléga azért lett kihívva mert a gép órákon keresztűl csak mosogat hidegvízben és erre állapította meg a motorhibát. A fűtési áramkőr jó mivel ha a panelon lévő relét rövidre zárom akkor a fűtés elindúl. Következő gyanusítottam a hőérzékelő volt amit cseréltem is de a helyzet változatlan. Ezután a vezérlőpanel hibájára gyankodtam és cseréltem is azt de a helyzet változatlan.
Viszont az az érdekes helyzet, hogy ha a tesztprogramot indítom el akkor fűt a gép rendesen. Megpróbáltam az opciót is változtatni de a gép nem hatódik meg mind az öt lehetőséget kipróbálva sehol nem fűt. Az ajtóban a vezetékekekt is kiméregettem de ott is minden stimmel. A gép szigetelési ellenállása is megfelelő. Mi lehet a baj milyen feltétel nem teljesűl a fűtéshez?
Segítségeteket előre is köszönöm !
Sziasztok.
E57 es hibával érkezett. Motorvezérlő elhalálozott. Kérdésem az lenne, hogy javítható ez a hiba vagy panel csere? Képeket mellékeltem, köszönöm!
Illetve mi okozta ennek a halálát, ilyen szinten hogy megégett? Motor tehet róla vagy önmagába a panel? Ilyen IGBT-m van itthon ami a borda alatt van, az okozza ilyenkor a problémát? Fóliát lehet javítani. Érdemes vele foglalkozni, megjavulhat?
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni az alábbi problémában.
A nevezett mosogatógép kezelőszerven az "edények 70°" , "Auto 45°- 65°" és az "ECO 50°" programot ki tudom választani, azonban a 45° pohár funkciót nem.
Ez utóbbinak a programot kiválasztó nyomógombja rendben van, ugyanis más gombot nyomva tartva, az ahhoz tartozó led elalszik egy pillanatra, amikor a "pohár" mosogatás funkció gombját megnyomom. (Ellenben ennek a funkciónak a LED-je fel sem villan... amolyan favágós teszt.) Műszeres méréssel is jó minden nyomógomb a kezelőn. Minden más nyomógomb teszi a dolgát, látszólag megfelelően működik. Azonban akár hogyan is próbálom, de nem lép be a "45°pohár" mosogató funkcióba. Tehát úgy viselkedik, mintha ez a funkció nem is létezne benne.
Eredetileg E14 hibával érkezett, de azt orvosoltam.
A tulaj nem tudta megmondani hogy ez a hibajelenség már régebbi e? ugyanis ezt a funkciót nem használta.
Találkozott már valaki ilyen hibával?
Sziasztok adott ez a gép motor nélkül érkezett hozzám.Valaki esetleg találkozott már ilyen csodamasinával,vajon milyen tipusu motor lehet benne.
Annyit tudok róla hogy valamilyen inverteres 1400rpm fordulatu a gép.A google nem igazán segit benne,vagy mivel lehetne helyettesiteni?Van egy bontott panasonic gépem abban inverteres motor van,felfogatásra passzol,a szijtárcsát kellene állitani.Annyi még az észrevételem hogy a bosch-ba csak 3 vezeték megy,nem látok helyzetérzékelő kábeleket,a panasonic motoron ott van 3+5 vezeték.Találtam képet a motorról megvan a helyzet érzékelő vezeték a bosch motoron is,ebből az a kábel is hiányzik.A motor vezérlője ilyen