Sziasztok!
UNITRA DANIEL G1100 FS auto stop funkciója egyik pillanatról a másikra nem működik. A kapcsolási rajz alapján szükségem lenne segítségre a hibakeresésben. Feszültségek sajnos egyik általam talált rajzon sincsenek feltüntetve. A fototranzisztornál a diodát teszteltem kamerán látszik világít. Lényegében amennyire kitudtam igazodni a rajzon a fototranzisztor a stop gombot kapcsolná ha minden igaz, ezt kérem aki jártasabb ebben a készülékben erősítse meg. 3 vezeték megy erre a részre egy sárga, egy piros, és egy zöld.
Előre is köszönöm a segítséget.
Üdvözlet mindenkinek.
Annó bevásároltunk egy halom philips enrgiatakarékos (égőt, izzót, mi a helyes megnevezés?) világítótestet. :) Azt mondták, hogy az jó minőség, de az 50%-uk néhány héten belül megdöglött, majd szépen lassan hullottak és egy volt, ami talán 1.5 évig üzemelt. Ekkor elkönyveltük, hogy vagy nagyon silány mindegyik, vagy esetleg hamisak voltak. Ezután visszaraktuk mindenhova hagyományos izzókat és gondoltuk majd idővel jobb lesz a technika. Nemrég hozott egy haver egy elég fényes darabot, amit be is üzemeltem és tényleg jó volt, jó erős fénye volt, viszont másnap elkezdett bekapcsolás után búgni kb 1 percig, majd elhallgatott és ekkor elkezdtek visszatérni az emlékek és kezdtem kicsit bizalmatlan lenni.
Pár napig ment, de bekapcsolás után búgott persze, viszont kb. 1 órája felkapcsoltam, és rá pár másodpercre villant egy rövidet, majd 5 perc múlva sötétség.
Kérdésem, hogy ezek tényleg ennyira silányak, vagy csak nekem van rosz aurám? :)
Cerco lo schema elettrico, grazie
Barátom Sony DCR-TRV145E kis kamerája nem lát. minden frankón műkszik csak éppen aCCD-ről nem jön csak egy kevéske zaj.Az érzékelője CD-418. A lábakat tapntva a kijelzőn vibrálás jelentkezik, tehát valószínű innentől él a gép. szemmel látható hiba nincs fólia szalagkábel kimérve smd cuccok nincsenek felválva. Valakinek rajza vagy rossz ilyen készüléke ötlete hol kapható emberi áron ccd?
Köszönettel Laci