Üdv. a Kollégáknak.
A fennti gépnél, a tulaj elmondása szerint, menet közben kialudt a kijelző, miközben egy játékprogramot futtatott rajta.
Újraindította és a gép, amint már írtam, egy pillanatra gyengén fölvillantotta a háttérfényt és elkezdett beepelni (5 beep, majd szünet és így tovább).
Kiszereltem az alaplapot és mivel nincs meg a kapcs. rajz és alapos méréseket nem tudok rajta végezni, elhatároztam, hogy BGA állomással átforrasztom a chippet. Ilyen müveletet már végeztem, többnyire sikerrel. Átforrasztás után, a sötét kijelző hiba maradt,de eltünt a REAL TIME CLOCK beeppelés.
Amit még el tudtam végezni rajta, az hogy feszeket mértem a chip körüli néhány elkón és 0,75-0,8 volt feszt találtam rajtuk.
Ha ellenállás mérérst végzek az elkókon úgy 12 ohmot kapok, úgy gondolom, hogy ez az érték nem megfelelő. Az én véleményem az, hogy két problémával állok szemben, éspedig: az egyik, bizonyos pinek forrasztásainak felszakadása (úgy tünik ezt sikerült megoldanom a BGA-forrasztással. Eltünt az 5 beeppelés.), a másik, a beépített videochip meghibásodása túlhevűlés következtében, ami sajnos maradt.
Megjegyzem, hogy a memória kártyát ellenőriztem egy másik gépben és müködik. Máskülönben, ha kiveszem a memória kártyát és kihuzom a kijelző csatlakozóját a gép érzékeli és bippel.
Amikor belépek a BIOS-ba, a kijelzőn, háttérfény nélkül, függöleges színes csíkok (kék, piros, zöld) jelennek meg.
Szeretném megkérni tiszteletel azon kollégákat akiknek volt már dolguk ilyen esetekkel legyenek szívesek segíteni, egy-két véleménnyel, ha lehetséges.
Előre is köszönöm.
Tisztelettel, Zsolt.
Sziasztok!
A címben említett laptop került hozzám, azzal a gonddal, hogy vibrál a kép, rózsaszínes, néha átmegy negatívba...
Amiket próbáltam:
- memória csere
- Szalagkábel (LVDS) mozgatása
- kijelző csere
Kérdésem az lenne, hogy találkozott-e már valaki ilyen hibával?
Merre keresgéljek? Rákötöttem külső monitorra a gépet, azon tökéletes képe van.
Intel chipset-es, nem hinném hogy északi híd problémája lenne, de ki tudja.
Ami a képeken látszik: Apró zöld pixelek itt is, ott is. Az egész kijelző tele van vele, illetve még a kék részen lehet látni, hogy nem homogén kék, hanem mintha raszteres lenne...
Előre is köszönök minden segítséget!
Üdv: Laci
Sziasztok.
Már vagy 1 hete szenvedek evvel a szörnyeteggel
minden része tökéletesen működik de sajnos nem tölti a vadi új akkumulátort :(
jelenleg darabokra van szedve a lapos ,van bent egy (fet) bár elég érdekes számozása van pl f3br
de nem ez a száma ma este tudom megnézni pontossan
Még annyit szeretnék mondani hogy ami bent volt akksi az 7,5 voltos
és ha az van a laptopba a töltés jelző led kék,sárga,kék,sárga
folyamatosan villog
ha a 14.7 V os akkor meg se mukanik
A töltő 19,5 V 130W os
gyanítom hogy a 7,5 v os régi akksi nem belevaló és valamit kinyuvasztott de csak gyanítóm
Sziasztok!
Azután érdeklődnék valakinek nincs-e elfekvőben DELL PA-1131 hálozati töltője (rossz is ) A DALLAS chip kellene belőle.
Üdv:Néci