Üdv Mindenki!
A címbeli laptop került hozzám azzal, hogy folyamatosan villog a lapin az akkuikon sárga LED-je (ami a szerviz manuál szerint normális is rossz akkunál), amikor a hálózati töltőt csatlakoztatják. Ha nincs rajta a töltő, akkor be sem akar kapcsolni.
Elmondásuk alapján korábban normál módon akkuról használták a lapit, amikor hirtelen kikapcsolt és azóta csak töltővel tudják használni. Állítólag a hiba előtt 2-3 órás üzemidőt produkált az akku.
Szétszedtem az akkut és a cellák le voltak benne merülve, de mind 3,3 V felett volt, ami azt jelenti, hogy a beépített töltésvezérlője tiltotta le a működését. Van rajta egy tesztgomb, aminek a megnyomására a LED-ek nem mutattak életjelet. Kiforrasztottam az akkucsomagot és labortápról egyenként feltöltöttem a cellákat, majd visszaforrasztottam a töltésvezérlő panelra. A művelet után a kis gombot megnyomtam és nem történt semmi. Gondoltam, hogy talán a töltésvezérlőnek kell valami infó a lapiról, ezért összeraktam és betettem a lapiba és a lapi akkuikonja ismételten folyamatosan és sárgán villogott, amikor a töltőt bedugtam. Nosza, szedjem szét megint, hátha találok valamit, amit addig nem vettem észre. Ekkor ért a meglepetés, ugyanis az akkun mind az 5 kék LED folyamatosan világított és ha megnyomtam rajta a tesztgombot, akkor 3 LED elkezdett villogni, majd egy idő után kialudtak és egy kis idő elteltével ismét kivillant az 5 LED, melyek azóta is folyamatosan világítanak. Ez a jelenség nekem azt vetíti előre, hogy nagy eséllyel a töltésvezérlőben van valami hiba és korábban emiatt nem adott ki feszt és emitt nem töltődött az akku és villogott a lapin a sárga LED, továbbá az 5 LED folyamatos világítása okozhatta az akku teljes lemerülését is. Az akku ezen hibája miatt, eddig a lapit nem is szedtem szét a töltéskör hibája után kutatva.
Korábban hallottam olyat, hogy a DELL, COMPAQ és a HP csinál olyan huncutságokat az akku menedzselés terén, hogy tervezett avulást épít be az akkuk töltésvezérlőjébe, amivel idejekorán akkucserére késztetik a tulajt. Nem tudom, hogy ez csupán legenda, mert eddig nem foglalkoztam ilyen típusú lapikkal mélyrehatóbban, de a mai világunkban simán el tudom képzelni ezt is.
Szóval az lenne a kérdésem, hogy szerintetek menthető az akku vagy mindenképpen újat kell vásárolni?
Várnám szíves meglátásaitokat és tanácsaitokat.
Köszi
Sziasztok!
A következőkben kérném a segítségeteket. Lenne egy DELL Inspiron 1525 laptop amelyben elszállt az említett U22-es mikroprocesszor melynek típusa: WPC8763LDG-1-GP
Az alaplapon Rengeteg dologért felelős, Pl.: Keyb. Matrix, PSU ID, Led, power on, Bios...stb
Így sajnos a laptop meg se mukkan ha ráadom a tápot (biztos hogy rossz egy luk van a tetején)
A Feteknél nem találtam egyenlőre hibát. Mivel több laptopnál is találkoztam hasonló hibás mikroprocesszorokkal Ezért szeretném megtudni hogy elég e egyszerűen megrendelnem a cuccot, vagy kénytelen vagyok egy másikból kinyerni a programtartalmat és felprogramozni az újat beszerelés előtt? Ha programozni kell azt hogy tehetném meg? Ötletek?
Előre is köszönök minden tanácsot.
Üdv: Zsolt
U22: http://kepfeltoltes.hu/view/140620/630352825N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Kedves Fórumtársak!
Dell Optiplex 780 SFF tápegysége H235P 00 tápegység javításban kérném a segítségetek.Ugyan abba a gépbe rakva a tápegységet az egyik tápegység nagyon melegszik a másik táp meg csak kicsit {normál} langyos? Mintha saját magát fűtené ,gerjesztené. Mind két tápban ventilátor 12 voltosak és dolgoznak forognak , egy 180 ohmos ellenállás ejti 3.5 voltra és gondolom ha melegszik a belsőhőfok egy tranzisztor is van ott akkor emeli a tápfeszt. Próbából kicseréltem a 180 ohmost 100 ohm-ra ,jobban is pörög a ventilátor így,de hiába ugyanúgy felforr a tápegység. A tápfeszek egyformák a két tápegységen és jól dolgozik mind kettővel a gép.
Szép napot,Sándor.
Sziasztok!
A témában jártas mesterek segítségét kérném:
Adott fent említett gép, ami nem megfelelő töltő hibaüzenet miatt érkezett hozzám, nem indult el, később már be sem lehetett kapcsolni. Helyi számítógép boltban megnézték a gépet, kapott egy új töltőt és frissítve lett a bios. Mivel a benne lévő Seagate hdd hangos és nagyon lassú volt, vettem hozzá egy PNYCS900 SSD-t, amire feltettem egy win 10-et. Visszamásoltam a régi hdd-ről a képeket, doksikat. 2 napig ok volt nálam, majd visszakerült a kollléganőhöz, aki szintén 1-2 napig hiba nélkül használta, majd 3. nap bekapcsoláskor nem indult el, a Dell logo alatt egy félkört futnak a pöttyök, és lefagy. Következő inditésnél javítási próba szintén egy félkör és lefagy. Telepítő pendrive-ról indítva szintén 1 félkör és fagyás. Pihent 2 napot, mejd elindult rendesen. kb 20 perc működés után leállt kék halállal, DPC Watchdog Violation üzenettel. Valakinek lenne valami ötlete ezzel kapcsolatban?
Köszönöm: Balázs!