Helló!
Van nálam 2 gps mindkettőbe kijelző kell. Az egyikbe találtam is az ebay-on, de a másikba (wayteq 820) nem tudtok esetleg beszerzési forrását ilyennek? Érdekelne még továbbá mini ill. micro usb aljazatok beszerzési forrása. A sininél vettem eddig őket, de ha lenne máshol az is érdekelne.
Köszi, üdv.: Ízirájder
Sziasztok!
A hozzáértők segítségét kérném:
A fenti cirkó már egy ideje azt produkálja, hogy elinduláskor 3-4-5-ször begyújt, majd elalszik a láng. Aztán egyszercsak elindul, és megy rendesen.A vákumkapcsoló, hőérzékelők, keringetők, nyomás kapcsoló (víz) rendben. A gáz részéhez nem merek nyúlni, bár az a gyanum, hogy ott lehet valami dugulás.
Tudna valaki segíteni?
Köszönettel:
Attila
Tisztelt szakik!
A címben említve a lényeg! Elöljáróban: a készülék korábban valami löttyel le lett öntve(kikapcsolt állapotban) próba után a master ledkijelző csinált hülyeségeket, de kontaktspré folyatásával a lötyimaradék a látható/vélhető aláfolyt helyekről le lett pucolva- kijelző bibi megszünt. továbbá a fejhallgatóból több is ki lett próbálva és másiknál is csinálja, a hangerejét lehet szabályozni de halkan-hangosan is torz. a készülék várhatóan jövőhét végén kerül hozzám, addig én ennyit tudok!A kapcsrajz itt a honlapon megvan, töltöm és átnyálazom!
Vélemény?
Sziasztok,
Egyik barátom szünetmentesében cseréltem akksikat, mert tényleg rossz volt.
kb. ugyanaz ment bele 7Ah helyett 7.2Ah. Nem voltak teljesen feltöltve így nálam bekapcsolva hagytam a szünetmentest (1 napig kb.), rendben látszott minden.
Hazavitték és kb. 2 nap múlva beüzemelték, mikor is előjött egy hiba, hogy nem is minden indításkor, de nagyon sokszor túlterheléses sípolásos jelzést ad bekapcsolás után. De nem mindíg. Nyugtalanított, így ismét magamhoz vettem, mértem sok mindent, ellenőriztem a forrasztásokat, de nemigen találtam semmi hibát. A hibát nálam is random produkálja. Netes leírásokban azt láttam, hogy esetleg nem mindegy hogy milyen procedúra mentén kapcsoljuk be. Ez igaz lehet? Vagy lehet más gond is?
Elkók nem puffadtak...
A kontrolleren B801-V1.41 felirat van.
Ha valakinek lenne ötlete, megköszönném.
Üdv.
Laci