Üdv!
Zanussi ZE16 mosógép bekapcsoláskor sípolt (egy-pár led világított, de nem lett figyelve hogy melyik), majd "löschen/törlés" gomb megnyomása után néma csönd. Ki- bekapcsolás nem hatja meg.
Gondolom, valami hiba kiolvasás,törlésre lenne szükség. Ebben kérnék segítséget, melyért előre is köszönet!
Üdv!
Üdv Mindenkinem
Kis problémám akadt a fent megnevezett mosógéppel. Hibajelenség az volt, hogy mikor forgatta a dobot akkor hupogot a dob, megállapított, hogy a hajtás elleni oldalon a tengely csonk megvan görbülve. Más nap megrendeltem hozzá a javítókészletet harmadnap szétszedtem a mosógépet (előtte nem próbáltam) és kivetem a dobot és megjavítottam a tengely csonkot majd összeraktam szétszereléskor egyetlen vezetéket se húztam le összeraktam majd próba. Ráállítottam a centrire csak szívanyuzót, és nem akart centrizni. Azután ráállitottam mosásra ekkor felvette a vizet és elkezdet fűteni, ekkor kikapcsoltam leszivattyúztam a vizet letekertem a hőfokot majd megint elindítottam a mosást ekkor is felvette a vizet és elkezdet melegíteni. Aztán kipróbáltam hogy ölbitésre tenni akkor is felveszi a vizet és elkezdi melegíteni, de a dobot egyszer se mozdította meg. próbáltam indítgatni és egyszer be adott egy olyat, hogy az alsó három led elkezdet villógni.
A motoron a szénkeféket néztem. merre keresem a hiba okát? segítsetek
Szép estét! Adott a címben szereplő gép, ma került hozzám, csapágyaznom kell. Ez okés, de hiányzik az ékszíj is aminek nem tudom a méretét. Tudna valaki súgni nekem? Előre is köszönöm
Sziasztok!
A fenti mosógépbe cserélnék üstszájgumit....
Ez házilag mennyire nehéz feladat, megoldható?
Mire kell figyelni?
Köszi!