Sziasztok!
Van a családban egy fent nevezett HP laptop. Már régebben kezdte, hogy kikapcsolás után / táp is! akku hibás / táp ráadása után ha rögtön indítottuk beindult hallhatóan a venti, nem indult az inverter / bizonyos szögből látszott valami Biosra utaló hiba kiírás a képernyőn /. Ki kellett ekkor kapcsolni, várni kis időt, majd újbóli bekapcsolásra beindult, de mintha a Biost resetelte volna, az időt elfelejtette. Ez a várakozási idő folyamatosan növekedett, de kikapcsolás után hamar még el lehetett indítani újból. Azt vettük észre, ha a töltőt rajta hagytuk, akkor hosszabb idő is simán elindult.
Már ott tart, hogy kikapcsolás után, ha a töltőt is kikapcsoljuk, nem indul el, hosszú ideig rajta hagyva a töltőt, lehet csak indítani, utána rendesen működik.
Kondenzátor / elko / hibára tippelek a jelenségből, de hátha van valaki tényleg ehhez is értő, aki pontosabb segítséget is tudna adni, hogy hol, merre?
Más: szintén ennél a gépnél a kijelzőhöz menő két kábelkötegben időnként el szokott szakadni egy-egy vezeték, gondolom, a hajlítgatások, fedél nyitások- zárások miatt. Tudna adni valaki ebből a 20-as, és a 6-os kábelből jót? Esetleg hogyan, és milyen vékony vezetékre javasolt kicserélni a szakadtakat? / Megpróbáltam egy jó "fülhallgató" vékony sodrott vezetékével, de nem vált be, mert közvetlen a forrasztás után, a csatlakozó szélénél hamar eltört"
Köszi.
Üdv: formasu
Szevasztok!
Kaptam egy hibás HP Pavilion zx 5000 laptopot, ami számomra igen furcsa hibát produkál. A tápcsatlakozó volt kilazulva a nyákban, megforrasztottam, rendbe is jött a dolog (hurrá), de a következőt produkálja: Ha akkuról megy (töltő kihúzva), minden OK. Ha bedugom a töltőt, illetve akku nélkül tápról használom, a fényerő olyan mértékben lecsökken, hogy lehet használni, de igen kell mereszteni a golyókat. Zorin OS van telepítve, de ez a hiba már a bekapcsolástól megvan. Mi lehet a gond? (Akkuról tökéletesen működik minden) Előre is köszönöm a segítséget! Szép napot! :weep:
Sziasztok
Tud nekem valaki segíteni egy HP NX6325 tápegység rajzzal? Mármint a laptop belső DC csati utáni részével.. A DC csati után van egy FET.. Ha azt átkötöm, megy a gép.. De a FET gate lába nincs lehúzva.. Kellene egy rajz, hogy mire való az a FET, s miért nincs nyitva.. Q72
Köszi
Laci
Szervusztok Tisztelt kollégák !
A címben említett notebook néhány billentyű (5, 6 , t ,z, ) nem működik .
A diagnózis megvan : a bill kábel szakadt az alsó részen 2 vagy 3 ér kidörzsölődött esetleg szakszerűtlenül próbálták kiszedni .
A neten találtam néhányat , elég húzós ára van a bill-nek 15-20 EFt között .
Azt szeretném kérdezni nincs-e bontott billentyű valakinek , felesleges .
Reális áron megvenném .
Köszönettel lm
Megoldva köszönöm.