Üdv Mindenki!
Hozzám került javításra egy WITP 102 tipusú mosógép. A hibajelenség az volt, hogy a hálózatra kapcsolva elkezd villognia 4. LED, (CSAK az a LED!) de nem úgy mint hiba esetén, hanem sokkal gyorsabban. Kikapcsolni, elindítani nem lehet. Ez a hiba a kondenzátorok cseréjével megoldódott.(C20 470uF/10V cseréje után javult meg) Most már működik, de a LED alkalmanként elkezd ugyanúgy villogni(A gép ezalatt is működik).
Mi okozhatja ezt? (F01? De akkor miért nem villog az ajtózár LED is?? Amellett a motor is szépen dolgozik.
Ezen kívül ami még szépséghibája, hogy az ajtózár reteszelése igen lomha és akadozik .Volt úgy, hogy 15 perc után is csak nehezen akart kioldani. Talán összefügg a két dolog?
A véleményeket, válaszokat előre is köszönöm!
A
Üdv Mindenkinek!
Most került hozzám a fent említett mosógép. (IWC6145) egyenlőre semmi doksit nem találok róla. (Valószínűleg kintről hozták be) A tulaj elmondása szerint nem indul el. Hétvégén tudok ránézni, hogy mi is a pontos hibajelenség.
Valaki találkozott már ezzel a típussal? Olyan, mintha egy Arcadia panel lenne benne, csak egy kicsit nyújtott verzióban. Én személy szerint ezzel az elektronikával még nem találkoztam.
Az elektronikába valaki már belenyúlt, minden át van forrasztva, szóval nem biztos, hogy életre tudom kelteni, de megpróbálom. addig is köszi, ha bármit meg tudtok osztani ezzel kapcsolatban az adott típusról.
Amit még sikerült megtudni:
Hálózatra kötve, néhány másodpercig nem lehet bekapcsolni, (5-7 sec) utána olyan, mintha minden jól működne, majd bármelyik programon elindítva kezdi a működést, vizet vesz 2x, ezután "lefagy" nem csinál semmit, nem reagál semmire, gombokra sem, törölni sem lehet a programot, csak az áramtalanítás jöhet szóba.
Egyelőre úgy néz ki, hogy ez a csoda Arcadia 2 panel már új típusú mikrokontrollerrel felszerelt típus, ahol a kontroller típusa az eddigi 3L31R és 4L11Y maszkok helyett már 39079LFZV típusú.
A panel egyenlőre várakozó módba kerül.
Gondoltam ezt csak megosztom, bár lehet, hogy ezt már sokan tudtátok, de hátha jól jön még az infó valakinek.
Üdv!
Opeles
"FONTOS! Olyan fórum téma nevet válassz, ami beszédes, minél pontosabban illeszkedik arra, amivel kapcsolatban írsz. Egy lehetséges jó elnevezés
pl: ORION LCD PT26S chassis 17MB12-2, a tápja nem indul
Az nem elég, hogy pl: "LG LCD-TV" vagy "HP laptop" és hasonlóak. Illetve érdektelen, nem releváns információt se tartalmazzon a cím!
A helytelenül elnevezett topik felfüggesztésre, majd 48 óra után törlésre kerül! Felfüggesztett állapotban nem tudnak mások addig hozzászólni, amíg ki nem javítod a címet.
A hibás cím utólagos javítása (48 órán belül) a "Szerkesztés" fülre kattintva végezhető el."
A moderátori beírást kitörölni, nem jó ómen! Inkább fogadd meg a leírtakat!
Sziasztok!
A fenti mosógép lúgszivattyúja a címben leírt hibát produkálja. Hibakódot nem ad. A szintérzékelőt kimértem multiméterrel, megfelelően kapcsol. Merre keressem a hibát? Ezen az evo 2 panelen nem tudok eligazodni.
Sziasztok!
A panel égett részének megtisztításával és két relé cseréjével a probléma megoldódott. Köszönöm mindenkinek a segítséget.
Üdv.
Miki
Üdv Kollégák!
Indesit ISL65EX Szárítógép a programot rendben végigcsinálja, de a végén kiad egy hibakódot.
Ez elméletileg az f05. Ennél a típusnál, a mosógépekkel ellentétben, csak 3 nyomógomb van vízszintesen. Az első és a harmadik felett lévő led villog, ami kettes számrendszer szerint 4+1, vagyis f05 lenne. Ilyen Indesit szárítógéphez nem találtam hibakód listát a neten, ezért fordulok a csapathoz segítségért.
Köszönettel:
NA