Sziasztok Tanyalakók!
A következő történt a saját
mosógépemmel: a mosás végén amikor centrifugálnia kellett volna furcsa, erős hangot hallatott. (mintha csat ütődne valamihez a dobban, vagy a csapágyban törne el a csapágykoszorú és darálja maga alatt a törmeléket.) Sajnos a mosógép másik helyiségben van és ritkán hallani, hogy dolgozik, de most akkora zajt csapott, hogy elindultam hozzá. Amikor odaérek, a hátulja felől nagy villanás, és a biztosítékot a villanyóráig leverte. Szerelőt hívtunk a géphez, aki az
vezérlő panelt kiemelte amin látszott a 'robbanás' helye. A motor szépen futott üresen, nem csapágyas. (Szerelő szerint viszont meg kell szénkefézni 10000Ft-ért, mert nem hallja a hangját, nem árultam el, hogy 3 fázisú moci van benne). A dob sem tűnt csapágyasnak a szétszedéskor. 20 évig javítottam TV-ket és monitorokat, így az
elektronikát is szeretném megcsinálni. Sajnos kapcsolási rajzot nem találtam a neten, ha valakinek esetleg van, jelezhetné, azzal minden kérdésemre választ kapnék. Ami az
panelen látszik, az ajtózár mágnesét működtető
triak ledobta a kalapját. A panelen 3 triak található, a 2 épen maradt példányon a típus mellett a
GE 127 felirat látszik, Z0107NA típusú, a halotton pedig a
125 felirat maradt meg. Ebből arra gondolok, hogy ez nem Z0107NA hanem valamelyik testvére lehet. (Ha gépi beültetés van, akkor az azonos félvezetők azonos dátumkóddal rendelkeznek, hiszen egy szalagról kerülnek a panelbe.) Tehát ha valakinél van ilyen jó panel, legyen kedves megnézni, hogy mi a Q32 triak típusa. Továbbá az elektronikus nyomásszenzor csatlakozójánál is van hiba. Egy 0805 méretű SMD kondenzátor megégett, a szenzor tápját a +12V -ból egy soros ellenálláson keresztül (a 2 darab 560 Ohm-os 1206 méretű ellenállás, aminek a fegyverzetei is megégtek) 5.1V-os Zener (W9 kódú SMD zener) ami zárlatos lett. A triak köréhez tartozik még egy felismerhetetlen ellenállás,
(a képen bekarikázva) ennek az értékét is szeretném megtudni.
- Privátban kaptam egy rajzot, amit megköszönök Zsugori kollégának, de nem pont ezt a vezérlőt tartalmazta és a keresett alkatrész (elégett ellenállás) értékét nem tudtam meg belőle. A feleségem nyomására új mosógép vásárlás lett belőle. Sajnos győzött a mosógépgyártó cég. Hiszek a tervezett elavulás elméletben, és ez az eset ezt a hitemet erősítette. Ettől függetlenül, a fent jelzett mosógép alkatrészei eladásra kerülnek, ha valakinek kellene belőle valami, jelezze.
A segítségeteket előre is köszönöm: Cs_Laci
Sziasztok.
Indesit WIA 102 mosógép beveszi a vizet, felmelegíti és csak mos és mos. Minden funkciót meg lehet vele csináltatni külön-külön, de folyamatában nem viszi végig.
Ezenkívül az a jelenség is fennáll, hogy "0" állásban nem resetel, nem törölhető a program, csak ha végigfut.
A leírások alapján EVO2 Low End panel van benne.
Nagyjából ilyen, csak tiszta
Átolvasva a fórumot két dolgot találtam. Az egyik a reset kondi. Melyik pozíciószámú alkatrész ez?
A másik, a programválasztó kapcsoló hiba. Ez potméter, vagy kapcsolótárcsa jellegű alkatrész? Javítható? Szétszedhető? Beszerezhető?
Köszönettel:
N. Á.
Hölgyeim és Uraim!
Működik a szerkezet jó pár napja az ügyfélnél.
A panelon kicseréltem a 25V-os kondikat (47, 100, 220) valamint kiszedtem a két potit, szétszedtem, letakarítottam a felületüket valamint az érintkezőket és a biztonság kedvéért átcserélve forrasztottam vissza őket.
Így helyreállt a program. Továbblép, fűt, centriz...
Nagyon köszönöm a tanácsokat, ötleteket, segítséget Mindenkinek!
N. Á.
Kaptam egy Indesit WITL 90 típusú mosógépet, egy nem igazán hétköznapi hibával.
Hálózatra csatlakoztatva, el lehet indítani, beengedi a vizet, forgatja a dobot,a fűtőszál is megy, látszatra mos, de olyan hibát produkál, hogy változatosan ki illetve bekapcsol a gép, olyan, mint ha minden 20 másodpercben áramszünet volna!
Kialszik egy pillanatra minden led, és 10 másodperc múlva folytatja az egészet!
Még programot is tudok változtatni abban a pillanatban mikor működik, tehát a centrifugálást indítok el, az megy, ha mosást, engedi be a vizet, tehát nem kever össze semmit, csak ki be kapcsol!
Hibaüzenet nem ír ki!
Amit eddig megnéztem!
Elektronika szemrevételezve, nincs púpos kondi, de két kondit kicseréltem, csak a 10uF 400V nem tudtam cserélni, mert az nem volt itthon, de megmérve multiméterrel a kapacitás rendben van!
Természetesen kiforrasztva.
NTC megmértem 20C-on 20Kohm az értéke, így azt jónak tituáltam.
Motort cseréltem, egy másik Indesit motorral , hiba ugyan úgy marad!
Fűtőszálból nem volt másik Indesit itthon, így egy LG vel cseréltem, de a hiba megmarad.
A hálózati feszültség nem ingadozik a főpanel hálózat csatlakozóján, a panelon nem tudom milyen feszültségeket kellene mérnem, így az kimaradt egyenlőre!
Kicsit tanácstalan vagyok, miért kapcsol ki és be folyamatosan, mert minden alkatrész jónak tűnik, gondolom az elektronika lesz a ludas, de hátha meg lehet valahogy oldani.
Ötletek esetleg a továbbiakra nézve, hátha valaki találkozott már ilyennel, mert egyszerű volna ha valami hibaüzenetet írna ki, de semmi ilyen, szerintem ha hagynám, lehet ki is mosna a szünetekkel, csak vagy fél napba tartana 1 mosás!
Fontos még, a szünetek nem ciklikusak, van, hogy egy másodpercre ugrik be, van hogy 1 percet is megy áramszünet nélkül.
Köszönök minden ötletet, hátha sikerül megoldani!
A mosogatógépünk A05 hibakódot ír ki.
A használati útmutató szerint, ez azt jelzi hogy a szűrőt ételmaradék tömítette el.
A szűrő tiszta, a vizet üresre kiszivattyúzta.
A jelzést az indulás utáni elő percben adja ki.
Tudna valaki tanácsot adni hogy mit érdemes megnézni benne?
Mi érzékeli a szűrőeltömődést, és hogyan?