Üdvözlet mindenkinek, sziasztok!
Küzdök a tárgyban jelzett CGA-VGA konverterrel.
Egy ipari gép javíthatatlan CGA monitorát kell pótolnom - mivel másik CGA monitort nem tudtunk beszerezni - VGA monitorral, lehetőleg LCD-vel.
Beszereztem az említett convertert, bízva abban, hogy a problémát egyszerűen meg tudom oldani.
Az első helyszíni próba alkalmával már csalódás ért: semmi értékelhető VGA kimenet nem volt, pár mp-ig futott valami össze-vissza képtöredék, majd utánna semmi. Mindez CRT monitorral is ugyan így volt.
Méréseim szerint - kízárólag sync. separate bekötésnél - a VGA szinkronjelek megvannak, a monitor érzékeli is, de a videójel felkonvertálásban valami trükk folytán nem működik egy szabvány CGA kártya kimenetéről sem.
A forgalmazó szerint ezek kizárólag játékgépekre vannak tervezve (illetve a microcontrollerben programozva), amit bizonyít a 4 db dip kapcsoló klf. játékgyártó cégekhez való hozzárendelése, pedig leírás szerint lenne "semleges" (separate sync.) CGA üzemmód is.
Egyetlen dip kapcsoló állásnál (9-es ch)sikerült vertikálisan álló képpel horizontálisan futó (3x) képet kicsikarni.
Lehetséges, hogy mindenre jó, csak éppen szabványos CGA jelhez nem?
A másik gond, hogy compozit videójelből nem tudja előállítani, csak a horizontális szinkronjelet, holott leírás szerint menni kellene.
Az ipari gép elektronika vezérlőkártyából csak 1 szinkron vezeték van kivezetve, melynek tartalmát a helyszínen nem tudtam ellenőrizni.
Volt már valakinek tapasztalata evvel a converterrel?
Üdv: -sándor-
Sziasztok!
Hát feladta a leckét eme monitor.
Így nézne ki.
[LINK]
A MONITOR BEKAPCSOLHATÓ, DE A TELJES KÉPERNYŐ EGYSZÍNŰ. A SZÍN CIKLIKUSAN VÁLTOZIK KÉK,PIROS,ZÖLD,FEHÉR ÉS FEKETE SZÍNBEN VGA üzemmódban.
Menü ilyenkor nem érhető el.A monitor gyári teszt üzemmódba került.
Van amikor a képeken látható sávokat adja le.
HDMI bemeneten normálisan működik. Képen látható.
Update nincs hozzá a neten.
További vizsgálat eredménye: Ez kicsit érdekes,a laptop pedig felírja mind kimeneti eszközt a kijelző beállításoknál.
Látja a laptop mint out kimeneti eszközt.
Sőt még a felbontást is helyesen jeleníti meg.
De miért nincs képinformáció???
Valakinek ötlete???
Sziasztok!
Jött egy monitor ami nem kapcsolt be, ebben ki volt egve a 12V-os reszen egy 2SA715-ös aramkorlatozo tranzisztor. Ezutan mukodik is a monitor, de ha kikapcsolom a halozati kapcsoloval 30mp-ig nem lehet visszakapcsolni.
Nem a szekunder oldalon van a hiba, mivel ha ott már mind 0V akkor se kapcsolodik be, kapcsolaskor is marad a 0V mindenhol a szekunderben.
Ennek UC3842-es tapja van, ha a primerben kisütom a pufferelkot akkor mar azonnal bekapcsolhato a monitor.
De egeszen max 1V-ig ki kell sütni!!.
Gondoltam rakok bele pl.82k kisüto ellenallast,de azzal is 15sec-ig kell varni.
Kicsereltem minden primer elkot (pufferen kivul), UC3842-ot is raktam ujat. kis tranzisztorokat lemertem jonak mutatkoznak, nagy Wattos ellenallasok szinten jok.
Nemtudom most javitsam tovabb ?? vagy adjam vissza igy hogy ne kapcsolgassa, mert félig jó :)
Nem tudom mi kell, hogy kisüsse a nagy elkot, az UC3842-nek még mukodnie kell kikapcsolas utan par msec-ig?
Tisztelt kollegák!
A "közönség" segítségét kérném. Küzdök egy tárgybéli masinával. Természetesen doksi nincs. A probléma, hogy elszállt a Q706-os 2SK2545 Fet, amely a sorkimenőt hajtja meg. (eltérítés külön van) Méricskélve a környéken, hibás alkatrész nem találok. Csere után megjön a nagyfesz, de 1-2 perc és ismét elszáll a fet, a hűtőborda ilyenkor igen gyorsan forró lesz.
A meghajtása egy KA7500 IC. Már ezt is cseréltem, a jelenség ua. Sorkimenő nem mutat zárlatot teszterrel sem. A rövid próbálkozás(ok) alatt a nagyfesz feláll, majd azonnyomban megszűnik minden. Talán a védelem tilt le?
Küzdött-e valaki ilyen masinával és hibával?
Ha van valakinek a fentiekkel kapcsolatban tapasztalata, kérem, ossza meg velem. Előre is köszönöm.
Üdv: -sándor-