Üdv a kollégáknak!
Fenti készülék, bekapcsolás után többször kikapcsol készenlétre.Talán ha jól
bemelegszik, ritkábban.
Készenlétben a B+ 95V, üzemi: 133V. (ezeknek ilyen magas a készenléti B+ ??)
Az már zavar, hogy az sm-ben a B+ hol 133V-nak, hol 142Vnak van írva, semmi
megjegyzés a képcsőre. (W76QFV891X202_samsung)
A jelenség a következő:
Pontosan úgy viselkedik, mint a távadóval történő kikapcsoláskor.
A tv leállásakor, -üzem közben- hang megszűnik, trillázik egyet, trilla közben,még a kép és
a tápok rendben vannak és ekkor áll le az eltérítés, és kapcsol készenlétre.
Ebből adódik, hogy nem a táp leállása, és nem az eltérítés megszűnése okozza
a leállást.
Amit már megtettem: Mindenféle kontakt hiba ellenőrzése, átforrasztása,
eeprom csere, CXA csere, sorvég-kondik ellenőrzése. Hűtésre, fűtésre nem
változik.
Egy F-modul próbára való beforrasztása, lehet hogy a hiba behatárolásban
segítene.
Kérdezem, valamelyikőtöknek volt-e valami hasonló nyűgje, vagy van e valami
jó ötlete.
üdv
Üdvözlet.
Egy LG 42LF2510-ZB névre hallgató készülékről lenne szó. Azzal került hozzám, hogy menet közben lekapcsolt. Kiderült, hogy az inverter meghajtó fetjeiből egy pár rövidzáras lett és a biztosíték megszakadt. Ekkor a gyárinál jóval nagyobb áramúra cseréltem a hibás feteket (ilyen volt itthon) és el is indult a TV, a fényerő is rendben volt, de nagyon melegedett a fetek hűtőbordája. Arra gondoltam, hogy a kétszer nagyobb gate kapacitás miatt lassan nyitnak és zárnak a fetek ezért melegszik, ekkor rendeltem bele helyettesítő feteket amik fél másodpercnyi üzem után rövidzárasok lettek.
Ellenőriztem az inverter trafók és a gate meghajtó trafókat is (impedanciaméréssel) mindegyik rendben van. A gate meghajtó áramköröknél találtam hibás diódákat és zenerdiádákat, ezeket kicseréltem, megint kaptak új feteket, de továbbra is eldurrannak fél másodperc üzem után.
Kérdésem, hogy mi oka lehet a fetek elhalálozásának? Érdekesség még, hogy mindíg ugyanaz a páros megy tönkre.
Ha valakinek van komplett panelja bele az is érdekelne, de eladó is lehet akár a masina. Amikor a nagyobb fetekkel bekapcsolt, üzemelt rendesen, tehát más hibája nincs, gyári távirányító van hozzá, talp nincs.
A táp tipusa EAX55357705/4
Üdvözlöm a kollégákat!
Nevezett készülék gyerekzárba van!Tudja valaki hogyan lehet feloldani? Ha igen kérem ossza meg velem! Köszönöm.
Tisztelt Kollégák!
A nevezett LCD TV-vel az a probléma, hogy hang van. kép nincs. Fénye viszont van, látszik, hogy a háttérvilágítás működik. Először nagyon ritkán romlott csak el, volt hogy hetekig ment. Aztán egyszer csak elromlott, és most stabilan rossz. Amikor csak egyszer-egyszer ment el a kép, akkor először a kép tetején (felő harmadában)gerjedési csíkok látszottak. Majd elment a kép, és azóta rossz. Volt már valakinek hasonló problémája?
Köszönettel:
Dóra Tamás