Sziasztok!
Előzmény:
Van egy 1,5 éves fent említett televízióm, az előző tönkrement egy vihar során, és a biztosító által lett ez megvásárolva. Kb 2 hónapja egyik este megnéztem valami filmet, majd reggelre nem lehetett bekapcsolni, standby nem volt, nem lehetett bekapcsolni, viszont a hátulján lévő optikai csatinál volt fény. Elvitte a szerviz, garanciában cserélték a main-t. visszahozták, beüzemelés megtörtént, csatornákat megtalálta. Kikapcsoltam, és innentől fogva nem lehetett visszakapcsolni. Srác még városon belül volt, visszavitte.
Pár napja meghozták. Beüzemeltem, minden csatorna megvan, ki/be lehet kapcsolni. Viszont kikapcsolás után nincsenek meg a digitális kódolt csatornák, illetve látszanak, csak nincs hozzáférés. Ha megcsinálom a beüzemelést újra, akkor addig, amíg nem kapcsolom ki, nézhető minden. Kikapcsolás után csak az m1, m2, m4, info stb. Kicseréltem a CI modult a lányom tévéjéből. Az övé csere után is ok, az enyém nem. Természetesen a CI modul ki/be rakása kikapcsolt tv-nél történt, mert azt mondták a szervizben, hogy nem e ettől ment tönkre újból. Állítólag az, hogy mennyi ideje van a szervizben a tv, nem jelent semmit, tehát cserét nem kérhetek.
Köszönöm előre is, ha valakinek van valami ötlete.
Balázs
Üdv. Mindenkinek!
Keresek elfekvőből HR80307 vagy FAT 41281 vagy ELDOR 13022002D B08 sorkimenőt Panasonic cp830fp alaplapba. Postai utánvéttel, vagy tudok ajánlani érte METZ 444 50 1515.A1 (003583103) gyári sorkimenőt.
Köszönöm: János
Sziasztok!
A napokban tűnt fel, hogy a kép közepén van egy nagy kerek sötétebb mező, kb. olyan magas, mint a képernyő, és félkör alakú. Meg a sarokban is hasonlóan kicsit sötétebb. De lehet, hogy nem az a rész sötétebb, hanem máshol egy körgyűrűben világosabb. Nem minden képtartalomnál látszik, de amióta tudom, hogy van, azóta mindig azt nézem, hogy mennyire látszik. A sötét és a világos rész között nem éles az átmenet. Gondolom a háttérvilágítás a problémás. Majd megpróbálok PC-ről HDMI-n kiadni piros, kék, zöld, fehér homogén képtartalmat. Mi lehet az ilyen foltosodás oka? Egyébként még garis.
Üdv, lcsaszar
Szép napot mindenkinek,segitségeteket szeretném kérni egy hibát felderítéséhez
Került hozzám javításra egy Panasonic TX28 MK1F EURO 4 es.
Hibajelenség:
Készenlét megvan, bekapcsolásra próbál indulni, majd pár másodperc után letilt. Néha a képcsõ is bevillan. Az indítás pár másodpercében rámérve a fõbb tápfeszültségek megvannak (150V, 29V, 15V, 7V,
cseréltem a az IC850, SE140N
Az OCP áramköri elemeit mind lecseréltem
0R5 R876 figyelő ellenállást, Q857 Q855
A hibajelenség megmaradt.
Ha összezár a relé kapcsolóját, akkor tökéletesen működik a készülék.
Nincs ötletem hogyan tovább?
Ötleteket előre is köszönöm
pontos tipus TX28MK1P sassziszám TNP 8EE009
Most kijavítottam a címet, de legközelebb......
Kalex