Tisztelt szakitársak!
Egy LCD TV tápjának javításával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni.
Hozzám került a szóban forgó készülék kicsit hiányosan.A neten fellelhető
rajzokat letöltöttem,de egyikben sem szerepel a tápról semmi infó.
Mivel vannak olyan alkatrészek benne(SMD) amik megégtek vagy hiányoznak ezért nagyon
fontos lenne valami doksi róla.Mellékeltem egy képet is amin látható a táp (inverter) típusa(TCI-D2S F)is.Ha valaki tudna segíteni azt megköszönném!
Maszi
Sziasztok!
Eme tv állítólag egyszer csak nem ment. Bedugva készenlét van, ha be akarom kapcsolni villog valamicskét, néma csend és semmi, nagyon haloványan a hálózatból kihúzva látszott, h. kis nagyfesz volt.
Hiányzik a 2415-ös elkó, 7010-es ic és a képcsőpanelról a 2341 és 2343-as kondik. Nem tudom így mehetett-e, de tuti nem, ugyanis mindegyik alkatrész lábai benne vannak, mintha kitépték volna őket.
Rajzot még nem néztem, mik lehettek, sőt lehet csak késő este leszek már gépnél.
Kérdés, hogy ezeket miért szedhették ki, van ennek az alaplapnak valami nagyon szemét típushibája?
Köszi!
Üdv:
Pityesz
Szevasztok
Na most ugy mond akasztják a hóhert hozták ezt a tv t hogy álitsam át 6.5 es hangra ez sikerült is össze szedem mondom hajtom kicsit, lejjeb vettem a hangot aztán mikor már feljebb akartam vinni nem lehetett ,csatornát váltani sem lehetett, kikapcsoltam azóta bekapcsolni nem lehet csak stenbayba van ,kényszer inditással be tudom inditani de csak hangya háboru van semmi memü, kontroller feszültségei jók, rezeg is, de semmi reakció ,se a távra, se a tasztra, semmi komunikációt sem látok az eeprom és a kontroller közt, mi adhatta be a kulcsot nemtudom esetleg egy uj eeprommal nem programozza e fel magát.Kontroller tipusa ST 92195