Sziasztok
Egy Ágota Ds300-as erősítőben lett zárlatos egy smd tranzisztor. Felirata nem egyértelmű, mert elrepedt a tokozás. Lenne valakinek rajz hozzá, abból ki tudnám keresni? Csatolok képet róla.
Üdv Balázs
Tiszteletem a Tanyának!
A címbeli gyártó CVT 3030 készülékét, a vakeráról véve, a következő hibával hozták hozzám: Az egyik oldal végcsöve pirosan izzik, és egy ellenállás elfüstölt. (G2) Nem megfelelő értékű volt. Pótoltam.
Bekapcsolva, a következőt tapasztalni: Hideg állapotában, indításkor,
Mindkét oldal, bármelyik csöve hajlamos, az izzásra, lezárt bemenettel, gerjedés, és táp brumm nélkül. A megemelkedett anódáram jól mérhető, az izzásra készülődő csövön. Ugyanakkor, a már "előfütött" csövek esetén történő újra bekapcsoláskor (cca 1perc múlva) korrekt módon beáll, minden cső munkapontja, és teszi a dolgát.
Üzemidejüket, megtudni nem lehet.
Gyanakszom, a csövek gyengülésére, de, igen ötletes módon, nem foglalatban vannak, egyszerűen beforrasztották a nyákba.
Bíztatást várok, hogy nem kell mind a 32 lábat kiemelnem, nyolcas csoportokban.
A végfok rajzát csatoltam.
Megoldásaitokat előre is köszönöm:
exGelkás
Sziasztok!
A fenti erősítőhöz keresek a kivezérlésjelző műszerek mögé való izzót. 6V 1,2W az eredeti. Ha jól látom akkor bajonettzáras.Hol tudnék ilyent beszerezni?
Üdv Tanyalakók!
Adott egy Solton Commander 4000S keverő erősítő. Kb. 10 éve vettem, azóta is használom, illetve használnám. Az a problémám, hogy valaki az előéletében kiberhelte belőle az összes védelmet. A nyákokon ott van a helye, meg a forrasztás nyomok. De sajmos az ott lévő alkatrészekről semmit sem találni. A google fényképekről annyit látni, hogy az áramgenerátoros rész vezérlésében részt vesz két darab valamilyen Ge tranyó is dióda üzemben. Akinek van ilyen masinája kérem segítsen 1-2 közeli fotóval, vagy esetleg rajzrészlettel!
Köszi előre is Békei Péter