Sziasztok!
Hoztak egy gépet, nézzek rá. A gép alaphelyzetbe áll, a kazán felől érzek meleget is, mintha fűtene. Ahogy megnyomom a kávé gombot, azonnal pirosan villogni kezd.
Mit nézzek meg rajta?
Üdv: Jácint
Megoldás:
A daráló motor szénkeféjét kellett kicserélni.
Sziasztok!
A címben említett automata kávégéppel vannak problémáim. Ebből az egyik hogy a gép már újonnan se túl forró kávét főzött és a rendszeres vízkőtelenítés ellenére mostanra talán még egy kicsit kevésbé forró a kávé. Ha egy kis tejszín is kerül a kávéba, (akár a kis adagos fele) akkor már ihatatlanul langyos. A menüben a lehetséges legmelegebbre van állítva a hőmérséklet, már a kezdetektől fogva, de az is kevésnek bizonyult. Persze, tudom hogy a használati utasításában azt javasolják, hogy melegítsük előre a csészét, csakhogy szerintem azért vesz az ember automata kávéfőzőt, hogy ilyenekkel ne kelljen bajlódnia. Szervizmenüből, vagy elektronikai módosítással nem lehet valahogy emelni a hőmérsékletet?
Sajnos van egy másik probléma is ami ugyan nem elektronikai, de hátha valakinek vannak infójai.
A központi egység belső oldalán lévő kúpos belsejű csőben benne van a házból kiálló cső egy darabkája (a képen bekarikázva), amit cseréni szeretnék, de se a nevét, se a gyári számát nem tudom az alkatrésznek. Ha valakinek van erről a gépről robbantott ábrája, vagy esetleg tudja az alkatrész nevét, számát, az kérem írja meg.
Sziasztok / Tisztelt kollegák! Került hozzám egy Saeco Poemia HD8323 kávé főző javításra. A pumpája volt rossz Gyárilag egy Defond Phoenix-50 53w 1,8MPa-s pumpa volt benne most egy ULKA 48 wattossal helyettesítettem. mert a gyári többe kerül mint a kávéfőző. 1x szépen le is főzte a kévét, majd a következőnél már csak a főzőkarban (kávé/zacc tartó) lévő szelepig (stift egység) vitte a vizet. szétszedtem a főzőkart és ezt találtam benne
ripityára szétesve. a rugó feszítő pöckei és a tengelyek voltak kikopva Ezeket cseréltem átmenő furattal fém tengelyekre meg megcsináltam a rugó feszítőket. Szétszedve majdnem jól működik, de összerakva szorul az egész, és továbbra sem nyitja a szelepet. de igazából rá sem tudok jönni hogy mikor és mire és miért kellene nyitnia illetve mire való. illetve kihagyhatom e. 3000.-Ft környékén találtam ilyen STIFT-nek nevezett alkatrészt, de ez már így a Tulajnak nem lenne gazdaságos. ha valaki tudná hogy mire való leírhatná nekem, illetve ha kihagyom milyen hátrányai lesznek a kávéfőzőnek. (gyakorlatilag a működési elve érdekelne mert nem tudok rájönni mért kellett ez a műanyag bazár bele.
Előre is köszönöm a segítségeket. Tamás
Szép jó napot kívánok.
Került hozzám egy Saeco Incanto automata kávégép,olyan problémával,hogy nem főzi a kávét csak időközönként.
A főző egységet kimostam kipucoltam bezsíroztam.A kis,nagy adag kávé választó zöld gombja megy a víz hiány jel lejei villognak.
A leírás szerint légtelenítse a rendszert.Eszt már többször is megcsináltam simán folyik a víz a kis csövön.Gondolom az a gond hogy nem melegíti a vizet fel
Volt olyan eset hogy felmelegítette,és tudtam főzni is vele kávét.De most már nem működik