Üdv Mindenkinek!
A problémám a következő:
A laptopom bekapcsolás után néhány óra után elkezd akadozni úgy, hogy a kép, hang, egér, minden akadozik. Ezt főleg böngészés közben, egy weboldal betöltése közben csinálja, ha közben szól valami zene, akkor lehet hallani, hogy szinte robothangja lesz, a sűrű akadozásoktól. Amint betölt az oldal, megszűnik az akadozás. Más helyzetekben is szokta csinálni, csak nem ilyen durván. Idővel lassan egyre rosszabbodik, a végén pedig teljesen beakad a hang, lefagy az egész, általában a kép is elmegy mindkét monitorról. Ha újraindítom, akkor megint jó egy ideig.
A Win8-ban ki kellett kapcsolnom a gyorsindítás funkciót, mert ha úgy állítottam le, akkor bekapcsolás után tovább folytatta a hibát.
Mára úgy elfajult a helyzet, hogy már nem is akadozik, hanem bekapcsolás után 5-20 perccel lefagy (általában a kép is elmegy, de nem mindig.
Azt vettem észre, hogy eközben a rendszer nem áll le, uis. a Win telepítése közben is megállt a kép meg az egér, de hagytam dolgozni, és gond nélkül feltelepítette a rendszert, utána pedig újraindult és jól működött a köv. lefagyásig.
El is tudom indítani, de továbbra is eltűnik a kép véletlenszerű időközönként (ilyenkor a bekapcsológombra sem reagál a Windows, hosszan kell nyomnom a kikapcsoláshoz)
Kivettem az alaplapot, és úgy elindítottam. A hűtő tiszta, nem is nagyon melegszik, terhelés mellett is csak kb. 40 fokosak a csövek. A déli híd 50-60 fok között van így ház nélkül.
Én a déli híd vagy a GPU forrasztására gyanakszok.
Előre is köszönöm a válaszokat,
Üdv:
Jan
Üdv! A fenti gépre egy univerzális töltő rossz polaritással lett feldugva, ill. csak hozzá érintve. Azóta nem tölt, amíg az akku bírta addig működött a laptop.
Az U508 IC-nek csak a 20-as lábán tudok feszültséget mérni. Az ic típusa BQ24735GRR amit nem sikerült beszereznem.
Ha valakinek lenne ilyen alkatrésze vagy esetleg egy javíthatatlan alaplap, amin ez a rész működik arra vevő lennék.
Nincs tapasztalatom laptop javításban ezért ötleteket is szívesen fogadok.
Esetleg valaki vállalja a javítását.?
Gulyás László
Sziasztok !
A fenti Samsung hdd -hez keresek panelt.
Ez egy SATA- s vezérlő panel.
Csak a panelt , a mechanikai egysége valószínűleg jó.
Ha valakinek akadna hibás vinyója ilyen típussal , és használható lenne a panelja akkor még tennék egy próbát a megmentésére.
Előre is köszönöm .
Üdv Mesterek!
Telepíteném a fent megnevezett masinát win7 Home-al, megcsináltam a boot pendrive-t is, sőt a telepítő el is indul és ennyi. Forog a win hátterében a kurzorkarika és nem történik semmi, már vagy két órája. Ilyenkor mi a teendő? Jelzem, több pendrive-t csináltam több féleképpen és a notin is eredendően win7 volt (starter). A megelőző hibaként csak annyit tudok, hogy induláskor csak az oprendszer javítása ajánlott! Köszönöm elore is a segítségeteket!
Üdv: Tamás