Kérem,hogy Guest és guriga ne szóljon hozzá.
Sziasztok!
A fenti mosógépet az ügyfél nem tudja már bekapcsolni. Ezért a műhelyben felejtette. Az ügyfél elmondása szerint .Egy ideig , ha kikapcsolta,véletlenszerűen tudta , bekapcsolni. Ezért úgy használta , hogy,ha , egyszer csak bekapcsolt,akor az időzítőre tette. Amig az időzítőn volt,bekapcsolt állapotban,addig tudott mosni vele.
Most már nem kapcsol be egyszer sem. Ezért már,miután behozta a műhelybe,nem érdekli.
Jelenleg az ajtózárt nem kapcsolja be. Egyáltalán nem lehet bekapcsolni. Egy relé kattog,ha a kapcsolót megnyomják. A panelt kivették az "aszpikból". Úgy tűnik smd ellenállások vannak leégve rajta ? 'Egy másik , ismeretlen , alkatrész is leégett ? Egy a kishűtőbordán lévő TO220-ISO tokozású alkatrész müa háza szétrepedt ? Ha ," becsapják" a gépet , akkor , mindent csinál ?
Ehhez kérem a segítségeteket !
Segítségeteket előre is köszönöm.
Üdv varga jano
Üdv
Adott egy samsung1817n mikró ami nem melegít.
Kicseréltem a nagyfesz biztosítékot, nem veri ki újra de nem is melegít.
Két kérdésem lenne mivel háztartási gépek terén nem sok a tapasztalatom.
A nagyfesz bizti helyett egy ugyan ekkora és áram értékben is 750mA ugyan akkorát tettem be. Régebben volt ez az amerikai szabvány ha jól emlékszem. Gondolom ez nem gond.
Nos minden alkatrészt lemértem a magnetron kivételével és forog morog, az áramfelvétele úgy 500W hallani a nagyáramú gerjesztés megvan még sincs melegítés. Szerintem nem jön létre a rezonancia vagyis döglött a magnetron. Régebben csak zárlatosakkal találkoztam, vagyis mindig kiverték a biztit. Az újabbak már ezt is tudják? Csendben elhaláloznak? Csere persze nem aktuális hiszen drágább mint az új sütő.
Tanácsokat köszi.
Sziasztok!
Távdiagnosztikában vagyok.
Alulfagyasztós hűtő. A hűtő rész +6 fokra, a mélyhűtő -20 fokra volt beállítva a kijelző szerint.
Egy alkalommal a normál hűtőből kivett étel nem volt elég hideg. A kijelző +6 és -20 fokot mutatott. A mélyhűtőt ellenőrizve ott valamivel 0 fok alatti lehetett a hőmérséklet.
A hűtőt áramtalanították, majd visszakapcsolták. Idézet: "Reboot után rögtön mutatta a hihető hőmérsékletet, a fagyasztó -1, a hűtő 9 fokot jelez, de tuti melegebb érzetre, de lehet, hogy nem tud többet mutatni (pedig két digitet tud ott is kijelezni, szóval ez fura)."
sr_l627ev_kijelzo.jpg
Márkafüggetlen szerelőt felhívtak, azt mondta, hogy vezérlőpanel hiba szerinte, olyanja nincs és már alkatrész sincs ehhez a berendezéshez. Azt javasolta, hogy egy hétre teljesen áramtalanítsák, az néha segít vagy hívják a márkaszervizt.
Az egy hét letelte után visszakapcsolták a hűtőt, ami lehűtött +6 fokra és -20 fokra. Majd ezt követően ismét jelentkezett a jelenség, hogy nem tartotta ezt a hőfokot, hanem megismétlődött a fenti esemény, vagyis a hűtőrész és mélyhűtő rész is felmelegedett.
A Samsung márkaszerviz is vezérlőpanel hibát diagnosztizált a telefonon keresztül és felajánlotta, hogy kiküldenek egy technikust, hogy megnézze a hűtőt. Ez végül nem jött össze, mert a tulaj kérdésére közölték, hogy igazából, még ha meg is lenne a hiba, semmilyen alkatrészük nincsen már ehhez a típushoz, nem tudnák javítani.
Az oldalon van hozzá SM, azt tanulmányozom éppen. Megpróbálom a vezérlőpanelt megszerezni, ha már két szerelő is kapásból ezt gyanúsítja.
Tippek: A gép lehűt, így a kompresszor talán jó. Egy kompresszoros, ha lehűti és nem hűti túl egyik részt sem, akkor talán a hőm érzékelő is rendben lehet. De olyan, mintha nem kapcsolná be a kompresszort, ha elkezd melegedni belül.
Előre is köszönöm, ha valakinek van esetleg erre a hibára ötlete.
upd: További infó: Miután lehűt, a kompresszor kikapcsol. A kijelzőn végig a +6 és -20 látszik akkor is, ha bent már melegebb van. Ha ilyenkor kihúzzák és visszadugják, akkor "frissíti" a hőm. kijelzőt a valós értékre.
Üdv,
Szilárd
Sziasztok!
Adott egy Samsung M182DN mikróhullámú sütő, ami működés közben csattant egy nagyot és utána már nem melegített. Szétszedtem és hamar meg is lett a hiba oka. A nagyfesz dióda lett zárlatos. Találtam a lomok között egy másik, igaz más típusú mikrót, amiből átraktam a diódát. Működött is tökéletesen néhány napig, aztán egy újabb csattanás kíséretével ismét elszállt a dióda. Tegnap vettem bele zsír újat, a legnagyobb teljesítményűt, amit lehetett kapni. Az érdekelne, hogy mi okozhatta ezt a hibát? Amit beletettem kisebb teljesítményű lehetett és azért szállt el, vagy kezd döglődni benne a magnetron és az okozza? A kondit mértem, nem zárlatos.