Helló!
Ezt a mikrót egy jó ismerősöm hozta. Elmondása szerint néha nem melegít. Aztán megjavul magától. Mivel mechanikus én úgy gondoltam biztosan az érintkező lesz a hibás az időzítős kapcsolójában. Ám szétszedve kiderült, hogy ebben már nem a hagyományos kapcsoló van, elektronikus időzítésű a gép. A nagy érintkező pogácsái ugyan kicsit meg vannak pirulva, de nem olyan mint ami be van égve. Megtisztítottam üvegecsettel, most megy. Azt szeretném tudni van ezeknek ismert hibájuk ami ezt okozza? A benne levő relét sajnos nem tudtam szétszedni, akár az is lehet hibás...
Üdv.: Ízirájder
Bosch (Silence Plus) mosogatógép-hez kérdések:
Húgom gépe : elmondott hibajelenséggel került hozzám
Mosogatás befejezése után bennehagyja a vizet alul....
Tesztelés eredménye:
- semmi hibakód !
- általános tisztítás, 70fokos mosogató prg.-nál (2h25perc)
1h25 percig rendesen mosogat, utána leszivattyúzza a vizet.
- öblitéshez viz beenged, öblit rendesen, utána leszivattyúzza a vizet.
- percek fogynak visszafelé rendesen
- új őblítő vizet enged be amikor 25 perc van még hátra
- ÉS utána már nem csinál semmit, nem öblít, nem melegít, nem szivattyúz (ez a víz marad benne már a program végéig is)
Van e valamilyen feltétel még ami CSAK az utolsó öblítésnél kellene vizsgálnia ????
Tapasztalat ilyen jellegű hibával kapcsolatban van e??
Előre is köszönet:
A vezérlő típusa: WKKT EPG60614
Sziasztok!
Indesit WT82/1 (EX) mosigép vezérlőpanelja végigdurrant a beázott mágnesszelep miatt. Az eeprom is zárlatos lett. (gondolom az elhalt táp utolsó megmozdulása volt bosszúból, hogy hazavágta az eepromot) A paneljavításhoz megvannak a cuccok. Egy közeli szakitól tudok venni eepromot, amit meg is ír, csak kellene a tartalom. A panelon is más számok vannak és a panel tartóján is. Ezért szorulok segítségre. Fotók:
Panel
(Épp átkondizás közben fotóztam, így hiányoznak az elkók. A fényképek minőségéért bocsesz, de telefonnal készültek.)
Sziasztok!
Bosch ActiveWater Eco E24 hibakódot ír. Nem egyből írja. Bekapcsolom, elindítja egy kicsit a lugszivattyút, utána a főszivattyút hallom kb 5-10másodpercig (van mikor kb. 1-2másodpercre elkezdi engedni a vizet a gépbe) majd csönd és kb 3-5perc után kiírja az E24 hibakódot és világít a "vízcsap" ikon is. A szűrő alatti két műanyagot kivéve nincs dugulás, szépen forgatható a lugszivattyú lapát. Van egy hasonló gépen itthon, abból rádugva a csere motort és lugszivattyút is fenn áll a hiba. Gondoltam a csapra csatlakozó beeresztő szelepet hogy hátha az a hiba, de multiméterrel rámérve 1-2 másodpercig kap csak feszültséget és akkor be is enged. Érdekes hogy ha lehúzom a gép alján lévő csatlakozót ami vezérli a szelepet akkor elég sokáig mérni tudom a 230V-ot.
Van ötletetek mi okozza ezt a hibát?
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwnZlZEdWNXcFdmRTA/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwnYmRSbmxubEtQYWs/view?usp=sharing
Köszönöm előre is a segítségeket.
Üdv: G.
Megoldás:
Főmotor (szivattyú) csere megoldotta a hibát. Lötyögött a tengely. Köszönöm a tippet.
Üdv.: G.