Sziasztok!
Adott a címben nevezett kis italhűtő. Mivel elég meleg kezdett lenni múlthéten, gondoltam beüzemelem (tavaly szépen tette a dolgát) az udvari konyhában. Tegnap azt vettem észre, hogy szinte minden dobozos üdítő "felrobbant", vagyis szétnyílt a fagytól. Ma jobban megvizsgáltam és azt tapasztaltam, hogy folyamatosan megy, nem áll le és a hőfokszabályzót is hiába tekergetem. Megbontva több problémát találtam. Hütőtérben levő venti nem forog (hőbiztije szakadt) kompresszor melletti "radiátort" hűtő venti szintén áll. Ez utóbbi kivezetései lerohadtak. Ventiket megcsináltam illetve kiváltottam. Hőfokszabályzó még "vallatás" alatt. Na de a lényeg, ahol elakadtam. Hűtőtér ventije folyamatosan üzemel, bár a kapcsolást lekövetve lehet így is kell tennije... ami jobban zavar, hogy van a hűtőtérben egy "izé".. vagyis olyan kis hőérzékelőnek tűnő valami, de csupán egy vezeték jön belőle és az is a levegőben lóg. Egyszerűen nem tudok rájönni, hová lehetett kötve. (képen bejelöltem)
Tudom kevés az esély, de hátha látott már ilyen hűtőt közelebbről valaki és tud tanácsot adni.
Köszönettel: Kiss Z.
Sziasztok !
A mosógép javítási kísérleten esett át . "Süki" . A tápegység IC-t rá fusizták a kicsípett IC lábaira . Az adattáblán a 31004325.1242.3156 szám olvasható .
Ennek a mosógépnek a javításához kérem a segítségeteket ! Ezt előre is köszönöm . Üdv varga jano
Üdv!
A nevezett berendezés a címben említett hibával érkezett. Mindkét alkatrész cserélve lett. A gondok akkor keletkeznek mikor az ajtót becsukom. Az ajtó lezár, de az összes triak munkaellenállása melegedni, füstölni kezd. Periférikus elemeket rendben találom, fűtőbetét cserélve lett, mivel mérni nem tudom. Proci halt meg? Köszönöm a figyelmet!
Szép estét! A nálam több indukciós lapot túrt urak véleménye érdekelne arról, (azt hiszem az én eddigi kettőmet nem lesz nehéz überelni), a tekercs milyen gyakran pusztul mondjuk a Fagorokban? Szokott-e az igbt "csak úgy" felrobbanni? Más hibát ugyanis nem lelék az elektronikán, mint két zárlatos tranzisztort. Ami "igbt". Elképzelhető hogy csak őket kell cserélnem és lészen nagy öröm, meg forró leves, nem pedig egy nagy bumm?