Sziasztok !
Most olyat fogok elmesélni amit még a kisegér sem hallott !
Adott a fent említett mosógép.
Bekapcsolás után kb 15 másodpercel leáll, és elkezdi kivillogtatni a következő hibakódot:
5 villogás, és ezt ismételgeti a végtelenségig.
DE ! Bekapcsolás után, mindent csinál, vizet vesz, szivatyúz, pörgeti a motort, stb, de csak addig,
amíg ez a hiba meg nem jelenik, mindegy hogy épp mit csinál, abbahagyja és elkezd villogni !
Az őrület az, hogy még akkor is ezt csinálja, ha hozzá se nyúlok, nyitott ajtóval, csak bekapcsolom és várok, kis idő után elkezd villogni !
Kivettem a panelt, átmértem, átforrasztottam, kondikat cseréltem.
A -5V csukott ajtóval leesik -4.35V-ra, de nyitott ajtóval -4.85V marad, de a hiba csak előjön.
(először azt gondoltam, hogy a feszültségesésnek köze van a hibához, de nincs.)
Nem jöttem rá miért esik le a -5V de a táp egy kis SMPS IC, a stab előtt megvan a -10V, a stabkocka nem melegszik, tehát teljesen rejtély eleve az, hogyan képpes esni a feszültség a stabkocka után úgy, hogy megvan
a bemenetén a feszültség és még nem is melegszik (nem folyik rajta áram).
De lépjünk túl a Stabkockán, lehet hogy jó, egyébbként majd a következő alkalommal cserélni fogom.
A hibakód szerint, az NTC-nél van a hiba.
Lehúztam, megmértem, drótokat kimértem, minden OK, lehúzott NTC-vel is villog, ha rajta van, akkor csak 0.4V mértem az egyik kapcsán, ami megintcsak érdekes...
A haver szétszedte a motort, kipucolta, stb... én is ellenőriztem, de nem találtam semmit.
A hiba onnantól érdekes, hogy nyitott ajtóval is előjön.
Van egy 15-20mp időzítés, ami után leáll.
Addig viszont mindent csinál.
Azt vettem még észre, hogy a bekapcsolás után a ledek fényereje mintha lecsökkenne !
1-2 mp-ig erősen világítanak, majd lecsökken a fényerejük.
Ezt sem tudtam hova tenni !
A válaszokat előre is köszönöm !
Sziasztok,
most vasarolt hazunkban egy Duovac markaju központi porszivo van.
A porszivo rendkivül hangos (ismerek mas Duovac központi porszivot is, amely ennél sokkal csendesebb), ugyanakkor tökéletesen sziv, a szivoerövel semmi gond nincs.
A porszivonak üzemelés közben van némi enyhe égett szaga is.
A motor Ametek 122039 tipusu, a szénkefék nem tünnek elkopottnak, kb. 18mm még a hosszuk.
A motort megvizsgalva nem latok egyértelmü égésnyomokat, hacsak azt nem, hogy a kollektor elég fekete.
Bekapcsolaskor a motor kezdetben szikrazik egy kicsit a szénkeféknél, de par masodperc mulva a szikrazas megszünik (és nem körszikrarol van szo).
Szeretném valahogy megallapitani, hogy a motor vajon hibas-e, esetleg természetes ez a zaj, amit én sokallok, vagyis érdemes-e uj motort vennem (vagy az is ugyanilyen zajos lesz).
Mellékelek par képet is, hatha latszik rajtuk valami (a szénkepéket kivettem a méréshez).
A valaszokat elöre is köszönöm.
Zsolt
A szivattyú triakja szétrobbant.. ami maradt adat az w519 3D. Más adat nem látszik. Valaki tudna segíteni, hogy pontosan mi lehetett.
Sziasztok!
A fenti tipusú mosógép a következőt műveli mesterfokon:A centrifugázáshoz érve iszonyatosan elkezd ugrálni egy bakkecskét is megszégyenítő módon.
Amit átvizsgáltam:
Az ellensúlyok nincsenek fellazulva,nem hiányosak
A középrész csapágyazása tökéletes,
A lengéscsillapító rugók nincsenek megnyúlva az alsó tappancsok jól tartanak,
Sehol nincs repedés,törés,hiányosság,
A dob tökéletesen,simán,centrikusan fut.
Ha valakinek van tapasztalata hasonló jelenséggel,kérem ne kíméljen!
Üdv:Mika.