Sziasztok!
A fent említett két elöltöltős géppel gyűlt meg a bajom.Mindkettőnek ugyanaz a baja.Mindkettőben EWM2000-es panel van.Amit eddig tettem a javításuk végett hogy a szervízkönyveiket letöltöttem valamint természetesen megnéztem hogy mit jelent a hibakód.Kód szerint nem kielégítő a felfűtés a mosóprogram alatt(hibakódtáblázat szerint:hatástalan fűtés mosáskor).Hibalehetőségnek a táblázat NTC-t,fűtőszálat,kábelezést,PCB-t(vezérlőpanelt)ír.Sikerült kiderítenem hogy mindkét gépnek a paneljában van a baj.Mind két panelt kipróbáltam egy felültöltős gépben(Privileg Sensation 892),ugyanis a két elöltöltős géphez hasonlóan ez a gép is keringetős,sőt a kezelőpanel verzió is megegyezik a Zanussi IZ14-es gépével.Így annak csak a főpanelját kellett beleraknom.A másik elöltöltőshöz pedig van egy Electrolux EW 1067-es kezelőm azzal működik.Így nem kellett a gépekről leszerelnem a kezelőpanelokat.Jelenleg a Zanussi IZ14-es panelját nyaggatom,mert így csak a főpanelt kell próbához betennem,javításhoz pedig kivennem.Ha ennek meglesz a baja,akkor foglalkozok a másikkal.A hibajelenség pedig a következő:Ha belépek a tesztbe és lépkedek a fázisokon szépen tölti a vizet mindegyik rekeszbe.Ha a vízvételen gyorsan végignyomkodom és elérem a fűtést/keringetést akkor tölt még be vizet és szépen el is zárja amikor eléri a fűtéshez szükséges szintet.Ezután beindul a keringetés és a fűtés is egyszerre.A fűtőszálon 227V AC-t mérek ilyenkor.Úgy tapasztalom hogy jól is fűt mert nem kel közel hajolnom a géphez még a keringető szivattyú üzemelése mellett is hallani a fűtőszál sistergését.A kijelző pedig mutatja hogy emelkedik a hőmérséklet.Egy ideig szépen csinálja aztán amikor a kijelző olyan 40 körüli számot mutat,akkor hirtelen leáll a keringetés és a fűtés reléjének a kattanását is hallani hogy lekapcsolt(a sistergés is hirtelen elhallgat)és ekkor jelenik meg az E61-es kód sípolás kíséretében.Szóval fűt csak nem tudja végigcsinálni.A többi funkció hiba nélkül lefut(üst szivárgásának ellenőrzése,ürítés és centrifugálás,utolsó hibakód kijelzése).Szóval nekem úgy tűnik hogy a hőmérséklet emelkedését nem látja,de lehet hogy tévedek.Amit eddig a panellal csináltam,hogy kicseréltem a tápban az összes elkót(10mF 400V 1db,220mF 35V 3db,47mF 25V 1db),valamint a 22nF 275V X2-es kondit is.Át is forrasztottam a panelt(relék és a többi).Egy alkalommal jelzett a gép E66-os kódot de csak a hibatárolóban volt látható.Ekkor ha elkezdtem a tesztet a vízvétellel pár másodpercig szívta a vizet,majd a kijelző 3 percre váltott és szivattyúzni kezdett.De ez a kód eltünt és most megint csak az E61-es van.Az E66 miatt cseréltem fűtésrelét is,de nem javult meg.Szerintetek mit lehet még ezzel kezdeni?Köszönöm ha segítetek.
Üdv:Ladakölyök
Jónapot mindenkinek
Egy közeli ismerősöm megkért,hogy nézzem már meg a fent emlitett mikro miért nem melegit.
Bár próbáltam elháritani a dolgot,hogy nem vagyok ismerője az efféle készülékeknek mégis elhozta,legfeljebb kidobod.A burkolat elvétele után láttam a nagyfeszbizti rossz,de más szemmel
látható hiba nincs.Bár elektromossággal foglalkozom de ezek a nagyfesz dolgok elkerültek eddig.
Ezért megkérdezném,hogy a nagyfesz dióda mérhető e diódavizsgálóval(kinyit-e)illetve a kondi
kapacitásmérővel mérve megállapitható e ha hibás.Bár beleolvastam a fórumba a témával kapcsolatban
de gyakorlott szakemberek intelmeit,jótanácsait szivesen olvasnám.
Tisztelettel
joededy
Sziasztok !
A fent nevezett mosógépet eldöntötték és a vízszint szabályzó áramkörre víz folyt . Az áramkörben több dolog " eldurrant ." Ehhez kérem a segítségeteket ! Mi lehetett benne eredetileg ? Fotót mellékelek . Köszönöm szépen . Akinek kapcs.rajza vagy ezt a panelt (ezt a részletet) ábrázoló fotója van , kérem , hogy írja meg(vagy tegye fel ) ! Köszönöm . Üdv varga jano
Sziasztok !
A vidéki jó nevü kollégának nincs ideje bogarászni a dolgot a napi hajtásban .
Ezért van úton (jelenleg a depoban) a két panel . A kezelő és a vezérlő .
Amint megérkezik összeállítom a mérést .