Üdv!
Adott egy ilyen indukciós főzőzónákkal ellátott/egybeépített sütő.
A sütőrésze megy, de az indukciós lap F5 hibakódot ír, és rögvest nem hajlandó csinálni az égvilágon semmit. Tápja rendben, IGBT-k rendben, de egyenlőre azt sem tudom, hová-merre...
Valaki ismeri ezeket a csodamasinákat? Valami aprócska dán cég lehet, amelyik ezeket gyártja, Észak-Európán kívül nem is igen kerültek ezek forgalomba hivatalosan. Most mégis engem boldogít itt Magyarországon... A Google nem barátom, pár ökörszar infómorzsácskán kívül semmi...
Még annyi, hogy a panel száma Copreci IND6G. Ettől sem lettem sem én, sem a gugli sokkal okosabb.
Keresek Solis Master Pro automata kávéfőzőhöz rajzot,hibakód megoldásokat.
Helló!
Ezt a mikrót egy jó ismerősöm hozta. Elmondása szerint néha nem melegít. Aztán megjavul magától. Mivel mechanikus én úgy gondoltam biztosan az érintkező lesz a hibás az időzítős kapcsolójában. Ám szétszedve kiderült, hogy ebben már nem a hagyományos kapcsoló van, elektronikus időzítésű a gép. A nagy érintkező pogácsái ugyan kicsit meg vannak pirulva, de nem olyan mint ami be van égve. Megtisztítottam üvegecsettel, most megy. Azt szeretném tudni van ezeknek ismert hibájuk ami ezt okozza? A benne levő relét sajnos nem tudtam szétszedni, akár az is lehet hibás...
Üdv.: Ízirájder
Szép estét az Uraknak. NOÍGYMÉGNEMJÁRTAM! Két led világít, gép zünnyög, nem resetelhető. Nosza ajtó megbont, végre egy értelmes meló, nem kell kiszedni a bútorból. Általában csak kikapcsolom, de most lévén kéznél, kihúztam a konnektorból. 1ų/275V X2 csere. Alig volt az eredeti fél. És lőn se kép, se hang. Biztos a vékony fólia elrepedt a kondi lábánál, volt már olyan. De nem. Totális 5V zárlat. Proc kivesz, zárlat megszűnik.
Kérdés. VAN VALAKINEK BONTOTT?
Vagy esetleg proci cserélhető? Van neki belső memóriája, vagy csak a 24C....
A proc. 78F9116B
0602EM21.
Van bőven munkám, de az számomra presztízskérdés, hogy bár mindent nem tudok megjavítani, de legalább rosszabb ne legyen miután belenyúltam. Mondjuk eddig se ment, de legalább világított a kijelző.