Sziasztok!
Először is szeretnék elnézést kérni azoktól, akik segíteni próbáltak egy másik témában.(Képcső,lehet-e még javítani) Sajnálom hogy elmaradt a pontosítás, és a kiegészítés,de egy szomorú esemény miatt nem volt sem kedvem sem időm folytatni a témát.Még egyszer bocsi!
Most viszont ismét szeretnék tőletek segítséget kérni!
Egy Sony AT-DS70 típusú erősítőt hoztak hozzam hogy nézzem meg mert nem szól de a bemenetet jelzi.Valóban a gép bekapcsolásakor a kezelőlapi bemenet választó kapcsolók és a kijelző rendben működött, de egy árva brumm nem sok, de annyi sem jött ki a végfokból.A nyákot kiemelve láttam a táp pufferek fel vannak lazulva.Újra forrasztottam majd ismét beindítottam.A védelmi relé meghúzott (előtte az sem ment)de a bemenet választó már nem működik. Ha megnyomom bármelyik gombot a kontroll LED világít majd elhalványodik , de nem marad úgy. a bemenetek szintén halottak.Semmit nem zártam rövidre ,vagy szakítottam meg,csak a kondikat forrasztottam vissza.A végfokot (STK 4152II) kiszedtem de nem változott semmi.A bemenet választó IC (LC7818) tápjai rendben vannak.Rajz és egyéb dokumentáció híján ennyi ami tudok róla.
Ha valakinek van valami ötlete szívesen fogadom.
Üdv belfi
Sziasztok!
Egy SONY erősítő TA-F570ES MOSFET erősítőben hangszórórelé csere után az SM ben leírt módon beállítottam a BIAS feszültséget a mérési ponton az ott írt 14mV-ra. Most valahogy nem tetszik a hangja az erősítőnek. 20,5 és 7,6 mV volt a kiinduló, még gyári érték - újonnan vettem anno....Van valami amit rosszul csinálhattam vagy ekkor állítás nem okozhatott ilyen hangzás változást valóban amit itt a Sony szervizben mondtak?
Esetleg be tudná valaki nekem kalibrálni ezt az erősítőt, aki erre technikailag és tudásilag is fel van készülve? (természetesen nem ingyen és odaviszem az erősítőt) nagyon szeretem ezt az erősítőt szeretném ha újra a régi lenne.
Minden tanácsot és segítséget előre is köszönök.
Zsolti
Azért a címet már kijavíthattad volna, ha már a létrehozásnál siettél! "Sony TA-F570ES erősíítő bias beállítása"
Sziasztok!
Fent nevezett Sony TA-N9000-es csodaszép végfok került ma a kezeim közé.
Hibajelensége, hogy bekapcsolás után a "Standby" led elkezd villogni.
Gyors ránézésre volt csak időm, de elsőre elkeseredtem.
Majdnem minden alkatrész "Sony" típusú benne.
Szükséges feszültségek első mérésre rendben
Alkatrész teszterrel végigmérve a tranzisztorféleségeket/FETeket és diódákat úgy néz ki minden rendben.
Ellenállások elsőre jónak tűnnek.
Valaki nem futott bele véletlenül előélete során ennek a típusnak a "szériahibájába"?
Mivel a tulaj elmondása szerint kb. 4-5 évente volt ugyanilyen hibával "javítva", bár utólagos forrasztásra utaló jelek nem láthatóak a panelon.
Köszi,
Krisztián
Sziasztok!
A címben szereplő masinával következő falba ütköztem, ezért kérem segítségeteket!
A hiba következő kép jelentkezik: bekapcsolás után demo üzemmódba lép, ha a "source" gombot megnyomom akár a tuner akár a CD funkciót választom csak éppen felvillan,de csak egy pillanat erejéig, és ez a villogás fent is marad addig amíg újra ki majd be nem kapcsolom aztán ez kezdődik előröl.
Gyanítom h a védelem letilt, csak azt nem tudom h miért.
Ha van valakinek valami ötlete, hogy mi okozhatja ossza meg velem!
A segítségeteket előre is köszönöm!