Sziasztok, adott ez az erősítő, olyat tesz, hogy teljesen megnémult, tápfeszek +-34volt megvan a végtranyókon, nem melegszik, relé kattan bekapcs után, de nem igazodok ki a panelen, a relé érintkezőin sincs már táp, egy rajza volna-e valakinek, köszi.
Üdv mindenkinek!
Az a problémám a fent említett CD lejátszóval, hogy amikor kinyitom a tálcát az eject gombbal, majd ráhelyezem a CD-t, majd becsukatom, kb. 2 másodperc múlva automatikusan kidobja. Aztán megint bezárom, de utána megint magától kidobja. Ezt a hibát kb. 3-4-szer eljátssza, de utána meg már egyáltalán nem reagál az eject gombra. Ekkor a tálca nyitva marad és nem tudom bezáratni.
Ekkor kikapcsolom a készüléket a főkapcsolóval és behúzza a tálcát.
Majd újra bekapcsolom és ekkor kezdi beolvasni a CD-t és helyreáll. Sajnos nem mindig az első ki- és bekapcsolás után, valamikor ki- és be kell kapcsolnom kb. 5-ször, hogy meggyógyuljon. Azt is észrevettem, hogy pl. amikor kikapcsolom a készüléket és benne hagyom a CD-t, beolvassa és elkezdi lejátszani. De az hogy lehet, ha a főkapcsoló ki van kapcsolva? Ekkor nem világít a kijelző, meg semmi, de lejátsza és van hang.
Köszönöm a segítségeket!
Üdvözlettel:
Károly
MEGOLDÁS II. Időközben kicseréltem a kapcsolót, ez a biztos megoldás.
Egyszerűen kiszedtem egy hasonló kategóriájú SONY lejátszóból.
Sziasztok. Adott egy Opel Vectra B 1998 évjáratú jármű ami multifunkciós volánnal rendelkezik (6 db. gomb, 3 oldalanként) és ebben az autóban a gyári magnó helyett egy Sony MEX-N5100BT van bekötve erősítővel meg nem gyári hangfalakkal stb... Tökéletesen működik a fejegység és mivel ő Steering Wheel ready, vagyis előkészített ilyen célra (Jack kijövetel), így csak egy jack kábel kellene nekem amit összehangolok a volánon lévő gombokkal. Ugye ellenállás elven működik a 6 db. gomb és a magnó képes értelmezni az értékeket lenyomáskor és egy adott funkciót hozzárendelni a gombhoz amit én szeretnék. Van rajzom a Sonyhoz, de nem tudok kiigazodni rajta sajnos :( Csatolom a rajzot amelyben a remote funkcíó J801-ként van jelölve és ha megnézitek a 30-ik oldalon a 3 csatlakozásból egyik föld a másik kettő pedig RC_IN0 és RC_IN1 viszont vannak ott valami pufferek és valami 1K Remote ami gondolom 1KOhm ellenállás akar lenni, vagyis az lehet a határ talán, de nem vagyok benne biztos, mivel nem vagyok jártas a témában. Egy másik rajzon is látható a remote funkció, ez a 36 oldalon található és szintén J801-ként van jelölve.
Na most a kocsi gombjaitól állítólag 2 vezeték jön az ISO csatiba, de még nem szedtem szét a volánt, szóval csak amit a neten találtam az alapján írom... Ha a 2 vezetéket ami jön a volántól bekötöm egy Jackivel a magnóba, akkor számít hogy melyiket hova? In_1 vagy IN_0 ? Tönkre tehetem-e a magnót ha nem kötöm be helyesen, vagy csak egyszerűen nem fog működni?
Elnézést ha picit pontatlan voltam helyenként, de ha bármi kérdés van állok a rendelkezésetekre. Előre is köszönöm a segítséget :) Szép estét, Csaba.
UI: Elnézést, nem tudom csatolni mert 6 Mb :( A rajz
erről a linkről tölthető le.
Sziasztok. Szuksegem van egy nehany tanacsra (vagy inkabb iskolaztatasra). Akar az "iskolapad" c. forumban is nyithattam volna a topikot, de 2 konkret radiorol van szo. Az egyik egy Sharp CD-C900 mini hifi. Automata keresovel nem talal egy adot sem, kezi keresessel szepen bejon mindegyik ado, megfelelo hangerovel. Ha megnyomom a sztereo gombot, azonnal eltunik a hang, ha mono-ra valtok ujbol visszajon a hang. AM mukodik rendesen, keresi, megtalalja es menti a memoriaba az adokat. Sajnos szervizkonyvet sehol a neten letoltheto formaban nem talaltam. Keszitettem fenykepeket a tuner panelrol. A masik keszulek egy Sony ST-D709 ami hasonlo jelenseget produkal, vagyis automata keresovel egyetlen adot sem talal, kezi keresessel bejonnek, de nagyon halkan. AM ezen is mukodik rendesen es sokkal hangosabb mint az fm. Ennek a manualja fenn van a tanyan, ennek a belsejerol is keszitettem kepeket. Elore is koszonom a segito szendeku tanacsokat. Udv.