Üdv
Kaptam egy fent említtet mosógépet a probléma hogy bekapcsolás után az ajzózárat halom hogy kattan és le is zár majd a programkapcsoló elkezd körbe forogni néha megáll majd folytatja a ez valami hibakód lehet? A perifériákat ellenőriztem azok jónak találtam merre keresem a hibát? Találkoztatok már ilyennel
Üdvözlet.
Egy kis segítségre lenne szükségem, mert a minap összefutottam a fent említett géppel. A panel benne W10438450/A (WAVE_ECO_2 K2A2 Tf/-). A hibajelenség a következő: Minden működik rajta, viszont ha ki akarom kapcsolni a gépet, akkor egyszerűen 0 állásban nem kapcsol ki. Majd amikor elforgatom egy kicsit a 0 álláson túl, akkor olyan 5-6 perc játék után eltalálom azt a pontot ahol kikapcsol. A kérdésem az lenne, hogy ezt a problémát mi idézhette elő, (mert semmilyen sérülés nem látszik rajta, nincs a hosszú műanyag "nyele" sem kikopva a kapcsolónak)? Ahogy néztem, mivel nem a körbe forgós programkapcsoló, így a különböző állásokban az érintkezőket váltogatja. Az egyes programokat megtalálja, szépen beugrik a választott programhoz, csak a kikapcsolással van gondja. Leszedhető, vagy javítható a NYÁK közepén lévő műanyaggal elburkolt programkapcsoló rész? Szét lehet úgy szedni, hogy nem esik szét darabokra? Mi okozhatta ezt?(a gép kiállítási darab volt, lehet hogy agyontekergették szegényt) Az új panel bele nagyon drága, de ennek a panelnek amúgy sincsen semmi komoly programbeli baja, csak ez a kikapcsolás,ami reményeim szerint javítható.
A segítséget előre is köszönöm.
A vezérlőpanel közepén lévő műanyag ház így néz ki:
http://www.groupe-dragon.com/67924-24419-thickbox/platine-de-puissance-wave-eco-k1-a-programmer.jpg
Szép napot Mindenkinek! Ezt a konkrét típust nem lelem itt a tanyán. Ebbe a hibába még nem futottam bele. Help!
Üdv mindenkinek!
Ez a szivattyu most esett át perselyezésen tipusa:CPO 45-001 .
Összerektam szárazon probálva van mikor rossz irányba indul.
Normális ez vagy csak folyadékba indul mindig jofelé?
Köszi.