Sziasztok!
Rendeltem, és nem működik. A kínai először alkudozott, hogy visszatéríti a felét, én meg azt válaszoltam, hogy inkább küldjön jót. Ráfizetem még a felét. Erre visszautalta a pénzem.
Ezután már szétszedtem. Nem bontható egyszerűen. Nincs csavar, oldalán semmi patent. Belül négy összetolható hengeres csőpár tartja. Szétszedéskor mindenképpen sérül.
Elsőnek rámértem az időalap kristályra. Megörültem, hogy nem jár. 32k, rögtön kapott másikat, de azzal sem.
Rajzot nem is merek kérni, mert biztos értelmetlen.
Átnagyítóztam, még az SMD kvarcoszci kondijait tudom lekapkodni, de rákérdezek, hátha van valakinek tapasztalata ilyen játékszerrel.
Sajnos, amire rendeltem, arra nem jó. Kéményhuzatot akartam mérni vele, de a lapátjait nem forgatja meg.
üdv.
Tropfehérke
Üdv a tanyasiaknak!
Megpróbálom még egyszer. Kicseréltem a fotókat kicsit jobbra, hogy olvashatóak legyenek a számok. Talán akad valaki aki tud ezekről valamit,
akár kezelés, akár szervíz doksi, segítsen az újraélesztésben.Vannak részegységek amik működnek, annak ellenére, hogy kb. 90 óta állnak. A keleti pu. mellett egy utcában, talán Róna U.,volt egy szervíz, aki javította ezeket
Köszönet István
Első hozzászólás, ezért akkor egy "szép napot, jó egészséget mindenkinek" köszöntéssel indítok.
Végigbogarásztam - soronként - a "Műszerek" szekciót, de nem találtam hasonló témát (valaki kérem homályosítson fel, hol találom a "keresés" funkciót :oops: !), ezért indítottam egy újat.
A sok szofisztikált készülék közé most beóvatlankodnék egy közönséges ampermérővel. Ez egy régi bakelit házas készülék, címben szereplő lengőtekercses alapműszerrel, 0,5% osztálypontossággal, tükrös számlappal, hordfüllel, stb. A műszert valaki gyakorlatilag már kidobásra ítélte, ezért gombokért megszereztem, hogy majd szépen rendbehozom. Törve, sérülve nem volt, de nem mért semmit.
Négy csatlakozó van rajta, balról jobbra : "1A" "5A" "10A" "+". A "+" jelből gondolom, hogy egyenáram mérésére való, mert a számlapon nincs más ezirányú utalás a nagy "A" betűn és a Deprez műszer jelén kívül, és kinyitva a készüléket nem találtam benne egyenirányító eszközt. A belseje amúgy teljesen gyárinak illetve eredetinek néz ki, semmi gányolást, újraforrasztást nem látok benne.
A söntök illetve a belső vezetékezés hibátlan, valamint az alapműszer is az, az előtét lekötése után ki tudtam mérni egy megfelelő áramkörben.
Most jön a dilemmám, ami miatt ez a téma keletkezett: az alapműszert a bemenetről galvanikusan leválasztja egy kis induktivitás. Ez egy kis spulni, rajta két tekerccsel, mintha egy kis trafó lenne, mert a primer körben van a sönt, a szekunderben az alapműszer. A spulni talpán az áll, hogy 11 mH. A tekercsei ohmosan jók, nem szakadtak. Emlékeim szerint egyenáramú körben az induktivitás mezei ellenállásként funkcionál, a transzformátor meg ugye nem transzformál. Akkor minek oda az az induktivitás/trafó, és hogyan fog ez nekem egyenáramot mérni :roll: ?
Biztos benézek valamit, de akárhogy töröm a fejem és próbálom a régen tanultakat felidézni, nem jövök rá a nyitjára. Pedig esztétikaliag már majdnem hibátlan, még a kicsit bemattult tükörrel kell foglalkoznom. Szép műszer, pontos, én amúgy is kedvelem a régi mutatósokat, mert nem ugrabugrálnak rajta a tizedesek (meg az egész vezérkar, a századosok, ezredesek, stb.), szóval szeretném újra üzembe állítani.
Kérem segítsetek.
Szevasztok tudnátok nekem segiteni kellene valamien prog ramozó rajz amivel tudnék epromokat beirni, na és persze egy leirés hogy hogyan is használjam mert eddig máshoz mentem ha törlődött valami, deha már van nak prog ramok és van gép is akkor én is megpróbálkoznék épiteni,egy sajátot.