Üdv!
Egy tanulságos esetet szeretnék megosztani. Hallani hallottam már hasonlót, de én 23 év után csak most futottam bele. Meg is ettem...
Egy idős nénitől került be a műhelybe egy közel húsz éves Goldstar, mondhatni kiváló képpel. Szerettem volna megmenteni, már csak a néni és a CRT iránti szimpátia miatt is. Csak egy idő után a képen a nagyfeszültségű átütés-áthúzás nyomai voltak láthatók, miután a kép középre összeugrott és a készülék ki is kapcsolt. Nagyon úgy tűnt, eltérítő-tekercsbeteg. Lehúztam, nem láttam hibát. Szokás szerint átkondiztam a tápot, nehogy az vigyen be az erdőbe, de izzós terheléssel vidáman ment. Aztán kidobtam sorban a booster és a sorkicsatoló kondikat, képcső-foglalatot, sortranyót. A hiba maradt. Hajszárítóval melegítve a trafót, néhány másodperc után bejött a jelenség. Azt hittem, megtaláltam. A szokásos árak helyett egy hazai aukciós oldalon találtam 2000-ért új HR7666 trafót, megörül, megrendel, beépít. A hiba maradt. Fejvakar, lassan felad. Aztán még egyszer nekiugrottam, valami ötlettől vezérelve kidobtam a sormeghajtó tranzisztort, beledugtam egy asztalon kallódó BD203F-et és lőn igazság!
Meg kellett volna néznem a meghajtó jelet! Na, ennyi a tanulság!
Jani
Üdvözlök mindenkit,Olyan gondom van ezzel a készülékkel,hogy bekapcsolás után kb5 perc múlva elkezdi magát áthangolni egy másik adóra.Ha belépek a menüjébe és rámegyek a manuális keresésre talál egy adót,utána már nem lehet memorizálni, de kilépni sem tudok a menüből csak ha kikapcsolom a készüléket teljesen és újra indítom.Utána ugyan azt elkezdi.Ha valaki már találkozott ezzel a hibával meg köszönném ha tudna segíteni.Üdv Mackó.
Sziasztok!
Azthiszem egyetértetek velem abban, ha bontani akarom.
Másfél órát biztos szüttyögtem már vele, de készenlétből a relé kattan de nem kapcsol be.
A TV-t leejtették, a panel alaposan szét van törve, vagyis repedve. Ezenkívül a kávából a cső is kitört az egyik felfogatásnál.
Szóval...
Ordítsatok ha kell vmi.
A proci már úgynéz ki elkel.
Üdv:
Pityesz
Sziasztok!
A problémám nem nagy de kellemetlen. Kb. 3 éve kaptam ezt a tv-t nem használtam de most szükségem lenne rá. A csatornákat nem tudom eltárolni mindig keresnem kell, ha tudtok segítsetek. Nem tudom melyik gombot kell megnyomni a tároláshoz.
Köszönöm a segytséget.