Tisztelt Fórumozók!
Van egy ilyen csoda masina amit szállítás vagy a garázsban tárolás következtében a program választó gombját megütötték és belül ketté vált. Össze ragasztottam de van még valami hibája amiért ki rakták a garázsba. Az a problémája, hogy amikor centrizik és felpörögne maximális fordulatra akkor a világító ledek elkezdenek villogni majd kialszanak a centri megáll és elkezdődik újra a centri folyamat azaz lazít, oda vissza néhányszor felpörög fél fordulatra majd teljesre. Ez addig tart amíg ki nem kapcsolom. Az elkokat kicseréltem a 47 pF MPK kondi műszer szerint jó de mégse működik.Találkoztatok már ilyennel?
Sziasztok!
Van egy jó öreg, címben szereplő kombi hűtőm. Pár hónapja nagyjából +16 fok körül tartotta a hűtő hőmérsékletét (fagyasztót nem mértem, de nem olvadt ki semmi), miközben a kompresszor 3 percekre kapcsolt be.
A termosztátot átkötöttem rövidre, és így szépen működik a gép. Gondolom a termosztát mehetett tönkre. Kiszedtem, de ilyet már természetesen nem lehet kapni és szaküzletben azt mondták, hogy nincs semmi helyettesítő. Mivel ebbe nem akartam belenyugodni, körbejártam a témát, és most azt szeretném megkérdezni valami jártas embertől, hogy melyik termosztátra cseréljem a jelenlegit.
A jelenlegi (valószínűsíthetően rossz) termosztát: A13 0459R C451. A hűtő manuáljában azt írja a termosztát adatainál, hogy bekapcs: +4,5, kikapcs -19, -33.
Természetesen, pontosan ilyen működésű termosztátot nem találtam, de nagyon hasonlókat igen.
Az eddigi kereséseim alapján ezekre gondoltam:
1. ATEA A13 0057 (kapcsolási érték: +4,5/-13, +4,5/-26). Ugyanez az A13 1000 is talán
2. Ranco K59H 2802 (Itt azt írja, hogy kapcsolási tartomány: -20/-29 és +4)
3. Ranco K59H 2803 (kapcsolási tartomány: -22/-31 és +4)
Valahol azt olvastam, hogy Whirlpoolba az ATEA-t szokás tenni, de tulajdonképpen annak a kapcsolási tartománya egyezik legkevésbé az eredetivel. Más ATEA-knál pedig nem találtam adatot a kapcsolási tartományra.
Utóbbi kettőnél a kapilláris cső hossza 70cm, elsőnél 100cm. A jelenlegi (gyárilag beszerelt) termosztát kap.csöve 65cm-t volt bedugva, de lehetett volna még kicsit tovább tolni, és maga a cső kb 120cm, aminek a többi része fel volt tekerve a termosztát elé (?), ezért a 70cm-t kicsit keveselném, mert a termosztáttól a "lyukig" biztosan elvesztek 6-8cm-t akárhogy is ügyeskedek.
Ja, van itt még egy, ami kap.cső hossz szempontból ideális lenne (90cm), és valahol azt írta, hogy pl. az A13 0057-et lehet ezzel helyettesíteni. Ez a Ranco K59H 2840. Ennek a kapcs. tartománya -15,5/-25 és +2,5. Ebből a kikapcsolási tényleg szinte megegyezik az első ATEA-val, de nekem az a +2,5 nem nagyon tetszik. Ha jól érzékelem, akkor ez az adat a fontosabb, hogy az eredetit közelítse. Vagy a +2,5 és +4,5 között nem vészes a különbség?
Helyettesíthetem ezek valamelyikével az eredetit úgy, hogy azután normálisan működjön a hűtő? Van esetleg valakiek jobb ötlete, hogy milyenre cseréljem?
Válaszokat előre is köszönöm.
Sziasztok!
Segítséget kérnék,a fent nevezett mosógép mosni mos csinálja a programot de amikor centrizni kellene nem pörög fel teljes fordulatra.Egy pillanatra elaludnak a lámpái,"elmegy a tápja"és kezdi elölről a fordulat emelését! LNK-t,triacot,motort cseréltem de már kifogytam az ötletekből.
Tipp?
Üdv.
Hálás köszönet a hozzászólásért,jó lett a gép!Csak a második felújított motornál már kezdtem kétségbe esni...
A harmadik lett jó!
Szervusztok, a segítségeteket kérném:
Whirlpool AWT 7125/S mosógép mosás után, a centrifugálás előtt PF hibakóddal leáll.
Önálló centrifugálás sem indul el állítólag, ugyanezen hibával (telefonon kaptam meg a hibát, holnap tudom csak megnézni - addig próbálok infót gyűjteni)
- PF hibakód a Whirlpool AWT 7125-nél az internetes források szerint "Power failure". Hát elég hülyén veszi ki magát - áram ugyanis van, mosni mos.
- letöltöttem egy elég konkrét Whirlpool AWT 7125 service manualt - abban meg nincs is PF hibakód.
Mit tennétek a helyemben?
Kösz.
UPDATE:
Feltehetően először hibásan mondták be a kódot: az helyesen FP, ami Drain Failure --> Ellenőrizni: Drain Pump/Pressostat